Az évi 100 millió utast szállító indiai diszkont légitársaság, az Indi Go nagyszabású nemzetközi terjeszkedést és flottabővítést tervez, a már megrendelt nagy hatótávú keskenytörzsű gépeivel közvetlen járatokkal képes lesz elérni Európa jelentős részét – mondta el Pieter Elbers vezérigazgató egy Isztambulban megtartott sajtótájékoztatón, amelyen az AIRportal.hu is részt vett.

A 2006-ban alapított, immár több mint 300 gépes flottával rendelkező és több mint 100 repülőtérre közlekedő Indi Go Indiában és a térségben az egyik legismertebb márka.

A légitársaság jelenleg 78 belföldi úti célt köt össze 12 bázisáról naponta 1800 induló járatával, Délkelet-Ázsiába és a Közel-Keletre is üzemeltet járatokat, Európa mellett Közép-Ázsiában és Afrikában is terjeszkedik
– emelte ki Pieter Elbers, a légitársaság KLM-től átigazolt vezérigazgatója a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) éves közgyűlése kapcsán Isztambulban megrendezett sajtótájékoztatón.

Az Indi Go a legfőbb küldetésének tartja, hogy a világ legnagyobb fiatal népességgel rendelkező országában minél több ember számára tegye elérhetővé a repülést, akiknek milliói a következő években kezdenek el dolgozni, fogyasztani és utazni.

Az isztambuli átszállással elérhető európai úti célok között Budapest is szerepel, de a megnövelt hatótávú A321XLR típus érkezésével közvetlen európai járatokat tervez a légitársaság – mondta Pieter Elbers vezérigazgató. (Fotó: AIRportal.hu)

India gazdasága néhány éven belül a 3. legnagyobb lesz a világon, az 1,4 milliárdot meghaladó lakosságszámú ország légiközlekedése is robbanásszerű növekedés előtt áll, hiszen jóval kevesebb repülőgép jut egy millió főre, mint Európában vagy Amerikában.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az ország légiközlekedési minisztere szerint a következő 10 esztendőben évente átlagosan 100 új repülőgép áll majd forgalomba Indiában, amely hatalmas kapacitásbővítést jelent, emellett pedig óriási fejlesztések történnek a repülőtéri infrastruktúrában, új légikikötők építésével, illetve a meglévők bővítésével.

Az Indi Go utasforgalma már jelentősen meghaladta a járvány előttit, míg 2019-ben 75 millió, az idén márciusban zárult pénzügyi évében már 86 millió utast szállított, a mostani, 2024-es pénzügyi évben a 100 millió utas elérése a cél
– hangsúlyozta a vezérigazgató.

Az ukrajnai háború kezdetekor az országban tanuló több ezer indiai diákot kimenekítő akcióban járt már Indi Go repülőgép a budapesti repülőtéren. (Fotó: AIRportal.hu)

Bár a légitársaság diszkont modellben működik, és egyik legfontosabb küldetése a jegyárak alacsonyan tartása, ez nem jelent alacsony minőségű, fapados szolgáltatást – hangzott el.

A nyugati low-cost fuvarozókkal ellentétben az Indi Go az elsődleges repülőterekre közlekedik, átszállásos repülőjegyeket is kínál a szubkontinenst egyedülálló módon behálózó útvonalain, valamint a térség sokszor komoly kihívást jelentő infrastrukturális és időjárási viszonyai ellenére 2021-ben a világ 3. legpontosabb légitársasága lett az OAG nyilvántartása szerint.

A  6E IATA-kóddal üzemelő légitársaság célja, hogy nevét hálózatbővítése egyik célterületén, Európában is megismerjék, ezért el indította „6Europe” kampányát – tette hozzá Elbers.

Az európai terjeszkedés első lépéseként az Indi Go két Boeing 777-300ER bérléséről állapodott meg a Turkish Airlines-szal, a 7 üzleti és 524 turista férőhelyes repülőgépek, amelyből az egyik már az indiai légitársaság arculatát viseli, Delhi, Mumbai és az új isztambuli megareptér között ingáznak május végétől napi szinten. A gépeket wet-lease alapon, azaz személyzettel együtt bérli a cég, de a járatokon az Indi Go saját légiutas-kísérői is dolgoznak – hangsúlyozta a szakember.

Isztambuli átszállással jelenleg 33 európai úti célra, a török nemzeti légitársasággal megkötött – a jegyváltást és az átszállást megkönnyítő – kódmegosztásos megállapodás révén repülhetnek tovább az utasok, köztük Budapestre is.

Boeing 777-300ER az Indi Go festésében az isztambuli repülőtér termináljánál. (Fotó: AIRportal.hu)

A már megrendelt A321XLR-ek forgalomba állításával a légitársaság tovább bővíti nemzetközi hálózatának lefedettségét. Az új keskenytörzsű típus megnövelt hatótávjának köszönhetően közvetlen járatokkal India több metropoliszából elérhetővé válik Európa jelentős része, az izraeli Tel-Aviv és Nairobi mellett több afrikai úti cél is.

Bár Pieter Elbers kérdésre sem kívánt egyelőre részletekbe bocsátkozni a leendő európai útvonalakkal kapcsolatban, kijelentette: a jelenleg isztambuli átszállással kínált európai úti célok szerepelnek a hálózatfejlesztési tervekben, tehát köztük Budapest is.

A járvány előtt aláírt szerződésekből még közel 500 új repülőgépre szóló megrendeléssel rendelkező légitársaság 178 A320neo, 238 A321neo, 69 nagy hatótávú A321XLR és 11 ATR 72-600 repülőgép leszállítását várja a most 308 repülőgépet számláló, már jelentős részben A320neo és A321neo típusokból álló flottába. Többségük a bővülést, kisebb részük a meglévő előző generációs gépek cseréjét szolgálja.

Fotó: AIRportal.hu

Sajtóértesülések szerint az évtized végére a jelenlegi kapacitásának megduplázását tervező vállalat további hatalmas, az Air India februári rekord példányszámú, 470 gépes megrendelésénél is nagyobb flottabővítés bejelentésére készül.

A Reuters június eleji beszámolója szerint még 500 darab, az A320neo-családba tartozó repülőgép beszerzéséről tárgyal az Indi Go az európai gyártóval, emellett 25 darab szélestörzsű gép beszerzése is napirenden van, amelyért az Airbus és a Boeing is versenyben van. A vezérigazgató a sajtótájékoztató elején jelezte, hogy az ezzel kapcsolatos értesüléseket nem kívánja kommentálni.