A Budapestre is közlekedő kazahszáni légitársaság öt Boeing 737 MAX 9 megrendelését jelentette be, öt darab -8-asra szóló szerződését pedig erre a változatra konvertálta.
A most nyilvánosságra hozott új szerződésben szereplő öt példány eddig meg nem nevezett megrendelő mellett voltak a gyártó nyilvántartásaiban.

A légitársaság közlése szerint a konverzióval együtt tehát összesen 10 gépes flottabővítés lehetővé teszi a növekvő utasforgalom hatékonyabb kiszolgálását, az akár 220 férőhelyes MAX 9-esek főként a hosszabb távú útvonalakon jelennek majd meg.
A SCAT Airlines már most is rendelkezik kilenc MAX 8-as és öt MAX 9-es repülőgéppel, az első példányokat 2018-ban állította forgalomba, emellett 737 NG-k, 757-esek és CRJ-k is repülnek a flottájában.





















