A Lufthansa-csoport 14 millió euróért 10 százalékos részesedést szerez a lett állami légitársaságban, az Air Balticban, ezzel a két cég megerősíti meglévő együttműködését.

A felek megállapodása szerint a német légitársaság helyet kap az Air Baltic igazgatótanácsában, a megszerzett részesedés pedig a légitársaság tervezett tőzsdei bevezetésekor részvényekké alakul át az aktuális piaci értéknek megfelelően, de nem lesz kevesebb, mint 5 százalék.

A tranzakció megerősíti a közlés szerint a Lufthansa-csoport és az Air Baltic 2019 óta fennálló együttműködését, hiszen a lett légitársaság több A220-as repülőgépét is a csoportnak adja bérbe személyzettel együtt.

Fotó: AIRportal.hu

A közelmúltban meghosszabbított megállapodásuk értelmében 2025 nyarán a lett légitársaság 50 Airbus A220-300-as gépéből akár 21 példány, télen pedig 5 teljesít majd szolgálatot a Lufthansa-csoport tagvállalatainál.

Az üzletet a versenyhatósági jóváhagyások függvényében az idei év második negyedévében tervezik lezárni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Amint korábban megírtuk, az Air Baltic mellett a spanyol Air Europa légitársaságban is részesedés vásárlását tervezi a Lufthansa.