A Ryanair július 1. utáni járataira már a légitársasági extraprofit-adó bejelentése előtt repülőjeggyel rendelkező, és ezért a különterhet utólag megfizetni kényszerülő utasok kevesebb mint 3 százaléka döntött a foglalása törlése mellett – a légitársaság a Magyar Nemzet cikkében megjelent hamis állításokra reagált ezzel.

Az ír fapados lapunkhoz eljuttatott rövid közleményében azt írta, hogy a lapban megjelent állítások kitaláltak.

Míg a Magyar Nemzet pénteki cikke azt állította, hogy az érintett utasok 60 százaléka elállt az utazástól, a Ryanair hivatalos közlése szerint a július 1. utáni járatokra korábbi foglalással rendelkező utasok kevesebb mint 3 százaléka mondta le a foglalását az utólag áthárított extraprofit-adó miatt.

A légitársaság most is megerősítette a korábbi közleményében írtakat, miszerint a foglalásaikat törlő utasok teljes visszatérítést kapnak, az ezzel kapcsolatos visszajelzésre június 16-ig adott időt levelében a cég.

Fotó: AIRportal.hu

A mostani közlés kitér arra, hogy a megüresedett helyeket a légitársaság ismét értékesíti, és újra leszögezi, hogy a magyar családoknak a kormány által egy veszteséges ágazatra kivetett extraprofit-adó miatt kell többet fizetnie a repülőjegyekért.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Michael O’Leary cégvezető a hvg.hu-nak adott interjújában a minap elmondta: nem hiszi, hogy a Ryanair megszüntetne budapesti útvonalakat, de minden bizonnyal kevesebb időpontban fognak járatokat indítani: van, ahol a heti sűrűség fog csökkenni, van, ahol a napon belüli járatok száma.

A vezérigazgató hozzátette: júliustól az adó mértékét beépítik a viteldíjakba, álláspontja szerint a kormányoknak nincs joga beleszólni a légitársaságok árazásába, azt legfeljebb az utasok kritizálhatják.

Az adó áthárítása miatt a múlt héten a gazdaságfejlesztési miniszter kérésére fogyasztóvédelmi vizsgálat is indult. A Ryanair és a kormány közötti szócsata korábbi epizódjai itt és itt olvashatók.

Amint korábban beszámoltunk róla, az extraprofit-adóról szóló rendelet szerinti, a légitársaságok hozzájárulása címen kivetett különterhet a Magyarországról induló utasonként kell fizetni, és a földi kiszolgáló cégektől szedi be az állam. Mértéke az úti céltól függően 3900 forint vagy 9750 forint: előbbit az EU-ba és az Európán belüli, megnevezett államokba utazóknak, a magasabbat az azon kívüli országokba indulók után kell fizetni.

A Wizz Air a napokban közölte, hogy a jegyárak várhatóan nőni fognak, de úgy döntöttek, hogy versenytársukkal ellentétben utólag nem terhelik ki az adót a már foglalással rendelkező utasokra, bár ezt a Wizz és több más légicég üzletszabályzata is lehetővé teszi.