Nyártól már A320neo-kat is összeszerelnek az Airbus kínai üzemében, az új generációs hajtóművekkel szerelt első példányt szeptemberben adják át, de még nem tudni, kinek. Az egyesült államokbeli Mobile-ban lévő másik üzem ez év végén kezd átállni a neo-kra a tervek szerint.
Júliusban megkezdi az első A320neo összeszerelését az Airbus kínai üzeme – írja az aero.de a Hszinhua hírügynökségre hivatkozva.
A Tiencsinben működő egységből szeptemberben bocsátanák ki az új generációs hajtóművekkel szerelt első példányt. Azt azonban még nem tudni, hogy ki lesz ennek az átvevője, ahogy arról sem szól a hír, hogy pontosan mikor állnak át teljesen a neo-változatokra, hiszen előbb-utóbb ez mindenképp bekövetkezik majd.
A kínai városban 2008 őszétől működik az összeszerelő üzem, amely az ide szállított részegységekből állítja össze az A320-típuscsaládba tartozó repülőgépeket, eddig háromszáz példányt. A gyártósor teljes egészében a hamburgi gyárnak megfelelően készült, az ottani eszközparkot és folyamatokat alapul véve, az innen kikerülő repülőgépek ugyanolyanok, mint az európai gyártásúak.
Az egyesült államokbeli Mobile-ban lévő hasonló A320-as összeszerelősor ugyanígy működik, itt egyébként az idei év végén kezdik átállítani a termelést a neo-változatokra.
Amint arról az AIRportal.hu is beszámolt, a tiencsini bázison építenek egy A330-as átadóközpontot is, ahol az ide átrepült példányok kabinberendezése, festése, utolsó repülési tesztjei és az üzemeltetőnek való átadása történik majd, várhatóan az idén szeptembertől.
Az Airbus számára az idei egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a kívánt szintre tudják felpörgetni a keskenytörzsű gyártósort, ezen belül a neo átadásokat.
Ugyanakkor 2017. januárban csak 21 keskenytörzsű repülőgépet adott át az Airbus, melyből csupán két darab volt az új generációs hajtóművekkel felszerelt változat.
Az idei januári 21 darabos átadás bár jelentősen jobb a 2016. januárban elért 17 darabhoz képest, de így is alatta marad az előző évek 26 és 30 darabos havi átadási számoknak.
Az A320neo átadások első sorban a Pratt & Whitney hajtóművel kapcsolatban felmerült problémák és az egyes hajtómű-részegységek gyártásának akadozása miatt lassabbak a vártnál. Az Airbus a havi gyártási ráta fenntartása érdekében egyes későbbre ütemezett „ceo” (korábbi generációjú hajtóművel felszerelt) változatok gyártását kénytelen volt előbbre ütemezni.
Az európai gyártó idén nyár előtt tervezi az első A321neo változat átadását is. A Pratt & Whitney hajtóművekkel felszerelt A321neo típus légialkalmassági engedélyét már megszerezték, a LEAP-hajtóműves változat tesztelési programja még folyamatban van.