A British Airways bár fontolóra vette az Airbus A380-as flotta bővítését, de a típus elvérzett a Boeing 777X-ekkel szemben – mondta Alex Cruz, a társaság vezérigazgatója.

A cég vezetője a Flightglobal szerint azt mondta, elsősorban az újonnan érkező és a már meglévő A380-asok kabinja közti különbség okozta a fő problémát: a társaságnak ugyanis össze kellett volna hangolnia az új és régi gépek belterét, a retrofit program pedig jelentősen megdobta volna a költségeket.

Számításaik szerint gépenként 30-50 millió dollárba került volna a teljes csere, ez pedig egy vadonatúj repülőgép lízingdíjához hasonlítva abszolút versenyhátrányt jelent – tette hozzá.

Forrás: British Airways

Cruz elbeszéléséből az is következik, hogy az Airbus használt A380-asokat is megpróbált rásózni a British Airways-re, nem kizárt, hogy ezek a Lufthansa által az Airbusnak visszaküldött Superjumbók lehettek volna. Ezt a vezérigazgató sem rejtette véka alá, név szerint is megemlítette a Lufthansát, és mellette az Emirates-t és a Malaysia Airlines-t is.

Ezzel együtt az Airbus olyan ajánlatot tett le a British Airways asztalára, amely “a közelébe sem ér” a Boeing által a 777X-ekre tett ajánlathoz – részletezte a vezérigazgató az okát azon döntésnek, amelynek értelmében februárban 18 darab 777-9-esre írtak alá kötelező érvényű szerződést és további 24 gépre opciós jogot szereztek. Ezzel a cég a kiöregedő Jumbo Jeteket és régebbi triplaheteseket cseréli majd le.

Hirdetés
Forrás: Boeing

Arról az International Airlines Group (IAG), a British Airways anyavállalatának vezetője, Willie Walsh is beszélt már korábban, hogy a cégcsoport nagyon szívesen rendelne újabb A380-asokat, de ahhoz az Airbusnak megfelelő árat kellene ajánlania. Most már tudjuk, ez nem történt meg, az Airbus pedig nem sokkal Walsh nyilatkozata után beszántotta az A380 programot.

Hirdetés