Címlap Szerzők Írta AIRportal.hu

AIRportal.hu

16015 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Újra az előírtnál közelebb került egymáshoz két gép az USA-ban

Ezúttal Charlestonban nem volt megfelelő az elkülönítés egy felszálló és egy átstartoló repülőgép között, az utóbbi időben nem ez az első ilyen eset az Egyesült Államokban.

Műszakvezető

Gastland Flight Catering Kft.

Újból cargo-gépeket állít forgalomba a Japan Airlines

Japán nemzeti légitársasága 13 évnyi kihagyás után három Boeing 767-300(ERBCF) repülőgéppel üzemeltet majd dedikált áruszállító járatokat, főként a Kelet-Ázsia és Japán közötti növekvő igények kiszolgálására.

Partnerségre léphet az Emirates és az Etihad

A turizmus fellendítése érdekében szándéknyilatkozatot írt alá az emírségekbeli két légitársaság, ami multi-city foglalási lehetőséget is kínálna mindkét cég útvonalhálózatán.

Gyakorlati Képzési és Fejlesztési Tréner

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Négy új úticélt kínál télen a Norse Atlantic Airways

London-Gatwickről Barbadosra, Kingstonba és Montego Bay-be, Oslóból pedig Bangkokba repül a Norse Atlantic Airways a következő téli menetrendben.

Frissített fedélzetű 787-esek és új stratégia az Etihadnál

Az abu-dzabi légitársaság következő három Dreamlinere továbbfejlesztett kabinberendezéssel érkezik, a vállalat 2030-ra a duplájára, 150 gépre növelné flottáját, utasai számát pedig megháromszorozná.

Felfüggesztette járatait az Air Moldova

A moldáv légitársaság gyorsított szerkezetátalakítás iránti kérelmet nyújtott be az illetékes bírósághoz a csőd elkerülésére, eközben a jegyértékesítést és járatait is felfüggesztette.

Négycsillagos minősítést kapott a budapesti repülőtér a Skytrax-től

Újabb elismerést kapott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a Skytrax háromnapos audit eredményeképp háromról négycsillagosra emelte a légikikötő minősítését.

Sikeres földi tesztelés után a donor Q400-ast is átvette a Zero Avia

Az Alaska Airlines átadott egy Bombardier Q400-as repülőgépet a hidrogén-elektromos meghajtási rendszert fejlesztő cégnek, amely a Hyper Truck földi tesztberendezésén mutatta be a hajtáslánc működését.

Szimbolikusan is összeboronálták a két orosz utasszállító típust

Egységes gyári festéssel és UAC - Civil Aircraft márkanév alatt folytatja az MSz-21 és az SSJ-100 fejlesztését és gyártását a Rosztech konszernhez tartozó Egyesült Repülőgépgyártó Vállalat (UAC).

Felfüggesztette járatait és csődvédelembe vonult a Go First

Az indiai diszkont légitársaság három napra felfüggesztette járatait, mert A320neo flottája felének üzemképtelenségét okozza a Pratt & Whitney hajtóművek hibája, és csődvédelembe vonult.

Megvan a Qantas új vezetője

Az ausztrál légitársasági csoport bejelentette, hogy Vanessa Hudson pénzügyi vezérigazgató-helyettes váltja a novemberben távozó Alan Joyce vezérigazgatót.

Hangármester

Aeroglobe Kft.

Újra foglalhatók jegyek az Air China Peking és Budapest közötti járataira

Június 19. és október 28. között hetente két alkalommal közlekednek az Air China Airbus A330-200-as repülőgépei Peking és Budapest között.

Prémium üzleti osztályú ülést mutatott be a Flydubai

A Budapestre is közlekedő dubaji légitársaság bemutatta a Business Suite nevű széket, amely a szélestörzsű repülőgépekhez hasonló utazási élményt nyújt a Boeing 737 MAX-ok fedélzetén.

Új generációs repülőgépekkel frissíti flottáját az Air Algerie

Az algériai légitársaság két Airbus A350-1000-est, öt A330-900neót és nyolc Boeing 737 MAX 9-est szerez be, emellett további tíz gépre vár lízing-ajánlatokat.
video

Így készült a Southwest Hawaii-ihlette különleges festése

Az Imua One-festésminta vizuális elemei nyolc fontos értéket szimbolizálnak.

Hatvan C919-est rendelt a kínai HNA-csoport

A COMAC 60 darab C919-es repülőgépre vonatkozó szerződést kötött a több kínai légitársaságot irányító vállalatcsoporttal.

Los Angelesbe és Bangkokba is A380-assal repül ősztől a Lufthansa

A német légitársaság október 5-től Münchenből Los Angelesbe, október 28-tól pedig Bangkokba is az óriásgéppel repül, emellett új indiai úti célokat is bejelentett.

Nyolc Boeing 787-8 Dreamlinert rendelt az Azerbaijan Airlines

Nyolc Boeing 787-8 Dreamliner repülőgéppel bővíti szélestörzsű flottáját az azeri nemzeti légitársaság.

Charter Sales Agent

Jet Stream Charter Kft.

Tűzvédelmi tervező

Budapest Airport Zrt.

Szerény teljesítménnyel zárta az első negyedévet az Embraer

A brazil gyártó összesen 15 repülőgépet adott át az év első három hónapjában, amelyből 7 volt kereskedelmi típus, a többi üzleti repülőgép.
Hirdetés