AIRportal.hu
Repülőtéri üzemanyagtelep karbantartó
Budapest Airport Zrt.
Értékesítési tanácsadó (teljes- és részmunkaidős)
Magyar Duty-Free Kft.
Átadta a századik A330neót az Airbus
Az európai repülőgépgyártó átadta az új generációs hajtóművekkel felszerelt típus századik példányát, amelyet a német Condor üzemeltet majd.
Amszterdam lesz az amerikai Jetblue harmadik európai úti célja
A légitársaság még idén nyáron elindítja járatait New York-JFK és Schiphol között, majd később Bostonból is repül a holland városba, miután végül sikerült megszereznie az ehhez szükséges reptéri résidőket.
Iránban szervizelik az Aeroflot egyik A330-asát
Teheránba repülte át Moszkvából egyik Airbus A330-300-asát az orosz nemzeti légitársaság, a repülőgépen az iráni Mahan Airnél végeznek karbantartást.
Parkoló ügyintéző
Budapest Airport Zrt.
Folytatja a flottafrissítést és ausztrál légitársaságot vett az ASL Aviation
Az egykor magyar leányvállalattal is rendelkező ír cég Boeing 737-800-asok áruszállítóvá alakításához szerzett jelentős finanszírozást, és megvásárolta az ausztrál Pionair légitársaságot.
Újraindította a 767-esek átadását a Boeing
Az amerikai gyártó megerősítette, hogy újraindította a Boeing 767-esek átadását, amely minőségi problémák miatt hónapok óta szünetelt.
Airbus A321XLR-ekkel váltja le Boeing 757-eseit az Icelandair
Az eddig csak Boeingeket üzemeltető izlandi légitársaság 13 darab Airbus A321XLR repülőgépet vásárol, további 12 példányra vételi jogot szerzett, ezen felül 4 bérelt A321LR már 2025-ben csatlakozik a flottához.
Airbus neókkal frissíti flottáját az Azerbaijan Airlines
Az azeri nemzeti légitársaság 12 darab A320neo és A321neo repülőgépről írt alá kötelező érvényű megrendelést a gyártóval.
Márciusban már több mint egymillió utast szolgált ki a Liszt Ferenc reptér
A budapesti légikikötőben 1 millió 65 ezer utast fogadtak múlt hónapban, a forgalom így már csak 9 százalékkal marad el a járvány előttitől.
Bővíti kínai gyártósorát az Airbus
Emmanuel Macron francia elnök kínai látogatásakor megállapodás született a tiencsini gyártósor megduplázásáról, és a korábbi 292 gépes rendelésből 160 példányhoz sikerült megszerezni a végleges kínai jóváhagyást is.
Repülőgép üzemanyag kiszolgáló
Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft.
Létesítményi Tűzoltó gépjárművezető
Budapest Airport Zrt.
Létesítményi Tűzoltó Szerparancsnok
Budapest Airport Zrt.
Nemzetközi minősítést kapott a budapesti reptér egészségvédelmi programja
Az üzemeltető megszerezte a WELL Health-Safety Rating igazolást, amely szerint mindent megtesz az utasok és a személyzet biztonsága, egészségük védelme érdekében.
Teljes képessége birtokában az Embraer C-390
A típus megkapta a teljes körű működési képességről szóló bizonyítványt a katonai célú repülőgépek tanúsításáért felelős brazil testülettől, a gyártó pedig átadta az ország légierejének hatodik példányát.
Kitiltaná az üzleti gépeket és megszüntetné az éjszakai járatokat Schiphol
Új környezetvédelmi és zajcsökkentési stratégiával rukkolt elő az amszterdami reptér, a KLM tiltakozik, hogy az üzemeltető egyoldalúan terjeszt elő javaslatokat.
Elindult az Air France-KLM és a CMA CGM partnersége
A hatóságok jóváhagyását követően megkezdte stratégiai együttműködését a légitársasági csoport és a szállítmányozási vállalat.
Lead Engineer (B1)
Lufthansa Technik Budapest Kft.
Repülőgép-szerelő
Lufthansa Technik Budapest Kft.
Elkelt a németországi Hahn repülőtér
A több kisebb légikikötőt is üzemeltető a Triwo AG vásárolja fel a Hunsrück régióban található, évek óta csődvédelem alatt működő repteret, amely ezzel megtartja dolgozóit és tovább fejlődhet.
Hamarosan forgalomba állhat a Qatar Airways első Boeing 737 MAX gépe
A napokban kapták lencsevégre már teljes festésben a Qatar Airways első Boeing 737 MAX 8-asát, amelyet korábban az orosz S7 légitársaságnak szánt a gyártó.
Belföldön is beveti Boeing 747-400-asait májusban a Lufthansa
A jövő hónapban öt alkalommal Frankfurt és Hamburg közötti járatokat is az ikonikus típussal repül a légitársaság.
Hatalmas veszteséggel zárt tavaly a három nagy kínai légitársaság
Az ország zéró-covid politikája rekord mínuszba taszította a cégeket 2022-ben, és bár a belföldi forgalom visszaépülése jól halad, a nemzetközi még messze van a 2019-es szinttől.
































