Címlap Szerzők Írta AIRportal.hu

AIRportal.hu

15608 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Új generációs A380-ast szorgalmaz az Emirates vezetője

Nagy arányban kompozit anyagokból készülő, új generációs hajtóművekkel és szárnyakkal felszerelt, a jelenlegi A380-asnál is nagyobb óriásgép fejlesztésére próbálja rávenni az európai gyártót Tim Clark.

Zágrábban is útvonalakat zár be télen a Ryanair

Több zágrábi útvonalán szünetelteti a járatokat a téli menetrendben a Ryanair, annak ellenére, hogy a budapesti ritkításról szóló közleményében azt írta, egyebek mellett oda helyezi át kapacitásait.

Kiadták a Ryanairre kiszabott bírság indokolását

A hatóság szerint mivel nem maga a légitársaság az extraprofit-adó alanya, hanem a földi kiszolgálók, nem háríthatná át az ÁSZF-re hivatkozva az utasokra.

Requirement Engineer

Lufthansa Technik AG

Nyolc budapesti útvonalát bezárja, heten járatot ritkít a Ryanair a télen

Az idei téli menetrendben budapesti bázisán 8 útvonalát megszünteti a Ryanair, további 7 útvonalon pedig a tervezetthez képest kevesebb járatot közlekedtet, válaszul az extraprofit-adóra.

Szimulátor álpilóta

HungaroControl Zrt.

Növekvő utasszám mellett is gördülékenyen zajlik a forgalom Budapesten

Júliusban csaknem 1,3 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc repülőtéren, de a légiáru-szállítás bővülése mérséklődött.

Duplájára bővítik Ferihegyen a Cargo City forgalmi előterét

A 7,4 milliárd forint értékű fejlesztéssorozat részeként gurulóutakat szélesítenek, és kétszer annyi cargo-gépet lesz képes fogadni az áruszállító bázis.

Component Return Manager

Lufthansa Technik AG

Újra átadhat 787-eseket a Boeing

Megkapta a Dreamlinerek átadásainak újraindításához szükséges hatósági engedélyt az amerikai gyártó, a 2021 májusától tartó kényszerszünet utáni első példány az American Airlineshoz kerül.

Kannibalizálják a nyugati repülőgépeket az orosz légitársaságok

A cégek megkezdték a nyugati gyártású alkatrészek és részegységek kiszerelését egyes repülőgépeikből, jöhetnek a másolt alkatrészek, valamint körvonalazódik az együttműködés Iránnal is.

Októbertől újra foglalható Moszkva a Wizznél

A Wizz Air Abu Dhabi járatai október 3-tól naponta közlekednek az Egyesült Arab Emírségek és Oroszország fővárosai között.

Túl van a nyári káosz nehezén a Lufthansa

Stabilizálódott a német légitársaság üzemelése, de a helyzet csak a téli menetrendben rendeződik, a cég eközben megállapodott a béremelésről a földi dolgozóival, és nyereséges évet vár.

Fegyveres biztonsági őr

Budapest Airport Zrt.

Megfellebbezi a fogyasztóvédelmi bírságot a Ryanair

A döntésről még nem kapott értesítést a Ryanair, de az szerinte alaptalan, így fellebbezni fog, ha kell, akkor az uniós bíróságnál.

Az extraprofit-adó áthárítása miatt 300 milliós bírságot kapott a Ryanair

Az igazságügyi miniszter közlése szerint a Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, ezért 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a hatóság.

Lezárult a magyarországi vízirepülési tesztek első szakasza

Az Aeroexpress szakemberei az első magyar lajstromban lévő kétéltű repülőgéppel szereztek értékes tapasztalatokat a július végén lezárult tesztutak során.
video

Rekordalacsonyra sikerült a Wizz Air megközelítése Skiathoson

A Wizz Air gépének leszállása nem csak a turistákat, hanem a tapasztalt videóst is meglepte.

Felvásárolta az Atlas Airt egy amerikai befektetőcsoport

Az áruszállító és charter céget 5,2 milliárd dollár értékű, készpénzes tranzakcióban veszi meg egy tőkeerős befektetői csoport, ez megnyitja az utat a légitársaság flottájának megújítása előtt.

Jobb ajánlatokat vár az ITA Airwaysre az olasz kormány

Nem tartja elégségesnek a felvásárlásra eddig beérkezett ajánlatokat a kabinet, de a miniszterelnök még a választások előtt lezárná az eladást.

Törölte az Airbus a Qatar Airways összes A350-es megrendelését

A hírek szerint az európai gyártó törölte a katari légitársaság összes, eddig még át nem adott A350-esekre szóló megrendelését.

Leszerződött az A350-es áruszállító változatára az Etihad

Az abu-dzabi légitársaság megrendelte a 7 új generációs cargo-repülőgépet, amelyekre még a szingapúri légiszalonon írt alá szándéknyilatkozatot.

Senior Powerplant Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Building Efficiency Manager

Budapest Airport Zrt.

Földi kiszolgálási üzemi tiszt

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Compliance Manager (AOC)

Hungary Airlines

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »