Címlap Szerzők Írta AIRportal.hu

AIRportal.hu

15704 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Végrehajtotta szűzrepülését a Bajkál prototípusa

Az egyhajtóműves, többcélú repülőgépet elsősorban a nehezen elérhető területek kiszolgálására használhatják majd a regionális légicégek.

Júniustól újraindítja nemzetközi hálózatát a Ukraine International

Külföldi útvonalainak visszatérésével hetente négy járattal ismét közlekedik Kijev és Budapest között a Ukraine International Airlines (UIA).

Malév-évforduló: ez történt a kékorrú repülőgépekkel 10 év távlatában

Tíz éve állt le a Malév: a február 3-i évforduló alkalmából ismét utánanéztünk, hogy mi történt a nemzeti légitársaság nyugati gyártmányú repülőgépeivel.

Izmirbe indít járatokat Budapestről a török Sun Express

Június 18-tól indít Izmir és Budapest között indít menetrend szerinti járatokat hetente egy alkalommal a légitársaság, Antalyába pedig hetente ötször repül majd a főszezonban.

Megnyílt a Plaza Premium Lounge a budapesti reptéren

A Plaza Premium Group a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nyitotta meg a legújabb Plaza Premium Lounge üzleti váróját, amely a Sky Court épületében, 107 négyzetméteren várja a vendégeket.

Requirement Engineer

Lufthansa Technik AG
video

Látványos le- és felszállások a szeles Düsseldorfból és Amszterdamból

Érdemes megnézni Cargospotter düsseldorfi és Rudi van Goch amszterdami videós legújabb összeállításait.

Toronto és Budapest között indít járatokat az Air Canada

Az Air Canada háromosztályos fedélzeti berendezésű Boeing 787-9 Dreamliner repülőgépei 2022. májustól október végéig hetente háromszor repülnek a magyar fővárosba.

Júniustól már New York környékére is repül az izlandi Play

Június 9-én indulnak az izlandi low-cost légitársaság járatai Keflavíkból a metropolisz közelében lévő Stewart Nemzetközi Repülőtérre, amelyek a hét minden napján közlekednek majd.

A szándék betonbiztos, a választások után sor kerülhet a Budapest Airport felvásárlására

A magyar kormány nem állt el a Budapest Airport megvásárlásától, de az üzletet alkalmasabb a választások után tető alá hozni, ezért lelassultak a tárgyalások a külföldi tulajdonosok egyetértésével - a Világgazdaság az ügyet magas szinten ismerő forrásai szerint.

Megérkezett a Lufthansa Cargo első áruszállítóvá alakított Airbus A321-ese

A minap Németországba repülték a Lufthansa-csoport első Airbus A321P2F repülőgépét, az utasszállítóból áruszállítóvá alakított keskenytörzsű típusból két példányt állít forgalomba a cég.

A szélvihar Ferihegyet sem kímélte, speciális szabályokat alkalmaznak extrém időjárás esetén

Vasárnap a széllökések megközelítették a 87 km/órát Ferihegyen, ezért előfordultak késések, és néhány cargo-járat árukezelése is akadályokba ütközött, de a Budapest Airport gondoskodott a légiközlekedés folytonosságáról és biztonságáról.
video

Swiss breaks guitars – összetörték egy magyar gitárművész hangszerét

Jelentős sérülésekkel kapta vissza gitárját Snétberger Ferenc a brüsszeli reptéren, a Kossuth-díjas világhírű gitárművész Budapestről utazott zürichi átszállással a belga fővárosba a Swiss és a Lufthansa járataival.

Bemutatta új arculatát az Icelandair

Arculatot vált az izlandi nemzeti légitársaság, a cég hivatalosan is bemutatta új logóját és repülőgépeinek festését, amely megegyezik a korábban kiszivárgott látványtervekkel.

Újranyitja bázisát Stockholm-Arlandán a Norwegian, Budapestre is lesz járat

A skandináv diszkont légitársaság az idei nyári menetrendben 54 útvonalon indít járatokat a svéd főváros fő repteréről, egyebek mellett Budapestre is.

Gazdát cserélt az Airport City logisztikai park

A Budapest és Vecsés határán fekvő, a légiáru-szállítás területén is tevékenykedő több vállalat telephelyéül szolgáló logisztikai parkot a Wizz kiképzőközpontját és a reptéri hotelt is tulajdonló Wing Zrt. vette meg.

Fiatalítja regionális flottáját az Air Serbia

Átvette első ATR 72-600-asát az Air Serbia, a 2015-ben gyártott repülőgépet a Nordic Aviation Capital lízingcégtől bérli a légitársaság, amely fiatalabb példányokra cseréli ATR-flottáját idén.

Négy 777F-et rendelt a China Airlines, növeli a típus gyártási rátáját a Boeing

A tajvani légitársaság a cargo-piac lehetőségeit szeretné kihasználni, a szélestörzsű áruszállító gépek iránti kereslet miatt a gyártó több 777F-et szerel össze, és hamarosan bejelentheti a 777X cargo-változatát is.

Még több járatán egyszerűsíti a dokumentumellenőrzést az Air France

Az Air France napi több száz járatára terjesztette ki a Ready to Fly dokumentumellenőrző szolgáltatást, amelyet a budapesti utasok is igénybe vehetnek.

Döntött a debreceni közgyűlés: az államhoz kerül a reptérüzemeltető többségi tulajdona

A Debrecen repülőterét üzemeltető cég 51 százalékos tulajdonrésze térítésmentesen kerül az államhoz, a tulajdonosi joggyakorló a Külügyminisztérium lesz.

Átvette az Air India irányítását az egykori alapító

Az indiai Tata-csoport átvette az évek óta a csőd szélén táncoló, az adófizetők pénzéből életben tartott Air Indiát, amely így közel 70 év után visszakerült egykori alapítójához.

Növelte értékesítési és átadási számait is tavaly az Airbus Helicopters

Kedvezően alakult 2021-ben az Airbus Helicopters teljesítménye, amely több helikoptert értékesített és adott át az egy évvel korábbihoz képest, valamint nőtt a rendelésállománya is.

Alvókapszulákat állítottak üzembe a bécsi repülőtéren

Az olasz Zzzleepandgo startup-cég által tervezett és gyártott 16 okoskabinban az utasok akár egy egész éjszakát is eltölthetnek, de munkához vagy rövidebb pihenéshez is zavartalan környezet biztosíthat.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Repülőtéri üzemirányító

Budapest Airport Zrt.

Raktáros

Magyar Duty-Free Kft.

Contact Centre Agent

Emirates Magyarország

Security Administrator

Hungary Airlines
Hirdetés
Translate »