Miután Boeing-gyártmányok vételétől már elállt a Norwegian, a megrendelt 88 Airbus sem biztos, hogy megérkezik, vagy nem annyi és nem akkor, mint az eredeti tervek szerint.

Írországban ezen a héten tartanak meghallgatásokat a november óta csődvédelemben működő Norwegian ügyében (mivel vannak vagyonelemei ott is bejegyezve, ebben az államban is kérte az eljárást a cég).

Ezek fókuszában most a légitársaság kötelezettségei vannak, köztük az érkező, illetve a már meglévő repülőgépek lízingdíjai, így állítólag szóba került a megrendelések esetleges lemondása vagy az átvételek újraütemezése – írja a Reuters a forrásaira hivatkozva.

Forrás: Airbus

A Norwegian tavaly júniusban már bejelentette, hogy 97 darab Boeing vételétől állt el, ezek között 737 MAX-ok és Dreamlinerek is voltak.

A cégnek 88 darab A320neo típuscsaládba tartozó gépre van szerződése az Airbusnál, de sem a gyártó, sem a légitársaság nem kívántak nyilatkozni arról, hogy milyen sors várhat ezekre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Reuters korábbi híre szerint a légitársaságnak 2018 végén még 63 darab A320neo és 30 darab A321LR repülőgépre volt megrendelése, ezek átvételét még 2019 tavaszán elhalasztotta a Norwegian lízingcége, az ír Arctic Aviation Assets.

Eközben az Irish Times arról számolt be, hogy a hitelezők arra panaszkodtak, korábban a légitársaság vezetése indokolatlanul nagy nyomást helyeztek rájuk, hogy fogadják el az adósságot tőkévé konvertáló egyezséget. Az amerikai Export-Import Bank, a Rolls-Royce és a Citibank is osztotta ezt az álláspontot.

A légitársaság reményei szerint idén áprilisban jöhet ki a csődvédelemből, ekkorra fogadhatják el a reorganizációs tervet. Ennek értelmében 580 millió USA-dollár friss tőkéhez juttatnák a céget, a flotta mérete 140-ről 50 példányra csökken, miután a cég kivonul a hosszútávú járatok piacáról.