A dolgozók is részesülhetnek abból a kártérítésből, amelyet a Boeing az American Airlines-nak fizet a 737 MAX-ok kiesése miatt.

A CNBC amerikai hírtelevízióval Ross Feinstein, az American Airlines szóvivője azt közölte: változatlanul úgy számolnak, hogy a Boeing minden olyan bevételkiesést megtérít, amely bizonyíthatóan a MAX-ok repülési tilalmához köthető. Ez több száz millió dollárt jelent, de konkrét összegekről nem esett szó.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a Boeing által fizetett kompenzációból nyereségosztalékként a dolgozók is részesülni fognak.

Fotó: American Airlines

Hasonlóképpen jár el a Southwest Airlines is, amely viszont már meg is állapodott a chicagói székhelyű repülőgépgyártóval a kompenzációról. Úgy tudni, a világ legnagyobb fapados légitársasága mintegy 125 millió dollárt oszt majd szét a dolgozók között, de ez csak a Boeing által a Southwestnek kifizetett kártérítés kisebb része.

Grace Kelly, a diszkont vezérigazgatója decemberben ezt azzal magyarázta, hogy a hajózószemélyzet még ezekben az időkben is rendkívül jó teljesítményt nyújt, és nekik köszönhető, hogy a cég történelmének egyik legjobb üzemi teljesítményét nyújtotta a társaság az elmúlt időszakban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint arról korábban beszámoltunk, mindemellett a Southwest pilótáit képviselő szakszervezet beperelte a repülőgépgyártót, mert mintegy 30 ezer járat törléséhez vezetett a MAX-ok hiánya, és ez a számítások szerint 100 millió dollár elmarad bért jelent.

A rentoni spotterdomb, ahonnan az egész gyár élete figyelemmel kísérhető. Fotó: AIRportal.hu

A Boeinggel a Southwesten kívül az Icelandair és a Turkish Airlines állapodott meg a kárenyhítésről. A Boeing előzetesen mintegy hatmilliárd dollár plusz kiadással számolt, amelybe az engedélyeztetés, az áttervezés, illetve a légitársaságok kártérítése is beleszámolta, de augusztusra már 4 milliárd fölött járt a teljes költség.