Címlap Címkék Airbus A320

Címke: Airbus A320

A franciák elszúrták, az Airbus megpróbálja helyrehozni a kínai kapcsolatokat

Francia diplomaták rendesen beletenyereltek az Airbus egyik kínai üzletébe, amiből diplomáciai bonyodalom lett, a toulouse-i cég most megpróbálja megmenteni 180 gépes rendelését.

Három arab légitársaság indított járatot Bécsbe

Három közel-keleti légitársaság is fontos útvonalakat nyit meg az osztrák fővárosból, az egyiken mindjárt két cég is versenybe száll.

A Lufthansa Cityline-hoz is kerülehetnek CSeries-ek

A Swiss után a Lufthansa-csoport másik leányvállalata, a regionális jártokat teljesítő Lufthansa Cityline is vásárolhat a Bombardier CSeries-ekből Carsten Spohr vezérigazgató szerint.

Százgépesre bővült a Wizz Air flottája

Immár száz Wizz Air repülőgép szeli Európa egét, a cég bővülésének következő fejezete 2019-től kezdődik, amikor megérkezik a flottába az első A321neo.

Átvette első USA-ban gyártott Airbusát az Allegiant

Teljes egészében Airbus-flottára tér át 2018 év végéig és kivonja a még szolgálatban lévő 29 darab McDonnell Douglas MD-83 és MD-88-as repülőgépét a Las Vegas-i Allegiant.

Ferihegyen toboroz pilótákat a Eurowings

A Eurowings 2018. május 24-én, csütörtökön a budapesti repülőtér kettes terminálján, az Ibis Styles Budapest Airport szállodában fogadja az érdeklődő, A320-as típusvizsgával és azzal még nem rendelkező pilótákat.

Összesen tizenhat új repülőgép megrendeléséről döntött a Lufthansa-csoport

Két Boeing 777-300ER, két Boeing 777F áruszállító és további tizenkét keskenytörzsű, A320-as családba tartozó repülőgép beszerzését hagyta jóvá a Lufthansa igazgatótanácsa.
video

Ez valóban nagyon közel volt…

Hivatalosan nyilvánosságra hozta az NTSB azt a felvételt, melyen az Air Canada Airbus A320-as repülőgépe tévedésből kis híján a számukra engedélyezett futópályával párhuzamos gurulóútra szállt le, ahol több repülőgép is várakozott a felszállásra.

Közvetlenül a felszállás után visszafordult Ferihegyre a Swiss Airbus A320-asa

Nyitott raktérajtó jelzés miatt közvetlenül a felszállást követően visszatért Ferihegyre a Swiss Airbus A320-asa.

Újraindul a svájci Belair

Egy befektetői csoport felvásárolta, és a tervek szerint még idén újraindítja az egykori Air Berlin-leány Belairt.

Hatalmas gépátvételi hullám kezdődött Kínában

A China Southern és az Air China légitársasági csoportok 2020-ig összesen csaknem négyszáznyolcvan Airbus- és Boeing-gépet vesznek át, miközben megszabadulnak sok régi példánytól is.
video

Így lepték el a hupikék törpök a Brussels Airlines A320-asát

A Brussels Airlines videója az AeroSmurf nevű, hupikék törpikés festésű Airbus A320-as repülőgépének elkészítéséről és bemutatásáról. 

Visszatért Tenerifére a Wizz Air Budapestre induló gépe

A tenerifei felszállást követően mintegy másfél órát várakozott a Wizz Air Budapestre induló repülőgépe Tenerife és Gran Canaria szigete között, majd az A320-as visszatért Tenerifére.

Konfettit gyártott egy A320-as hajtóműve

A Jetstar egyik járatát előkészítő alkalmazott az egyik hajtómű beömlőnyílásába tette a mappáját, majd el is feledkezett róla, így a gép elindulásakor meg is történt az, ami ilyenkor várható.

Átadta a nyolcezredik legyártott keskenytörzsű gépét az Airbus

Az európai repülőgépgyártó átadta a nyolcezredik keskenytörzsű repülőgépét, amely azonban a közelmúltban felmerült hajtómű-problémában érintett.
video

Kigyulladt egy mobileszköz az Aeroflot egyik járatán

Kigyulladt egy mobileszköz az Aeroflot egyik Airbus A320-as repülőgépének fedélzetén. A mobileszköz a légitársaság belföldi, Moszkva - Volgograd járatán gyulladt ki a leszállást követően.

Leállítja hosszútávú járatait az Air Seychelles

Leállítja hosszútávú járatait az Etihad érdekeltségébe tartozó Air Seychelles a nyári menetrendi időszakban, Airbus A330-asát pedig visszaadja a lízingcégnek. Az ok a folyamatosan erősödő verseny, és stratégiaváltás.

Tavasztól újabb repülőgépeket vesz át az Iran Air

Boeing 777-es, Airbus A320-as és A321-es, valamint ATR-72-esek érkezhetnek az Iran Air flottájába ebben az évben.

Ötven Airbus A320-as megrendelését véglegesítette a Viva Air

Ötven Airbus A320-as repülőgépre szóló korábbi szándéknyilatkozatát erősítette meg a dél-amerikai Viva Air.
video

Ezért ne sétálj be egy repülőgép működő hajtóműve mögé!

"Szárnyra kelt" egy repülőtéri dolgozó, aki besétált a Saudi Arabian Airlines HZ-ASA lajstromjelű, Airbus A320-214 típusú repülőgépének működő hajtóműve mögé. 
video

Le és felszállások csodálatos tájak felett egy A320-as pilótafülkéjéből

Igazi relax program szombat estére Cesar Peter, az Avianca légitársaság Airbus A320-as kapitányának videója.

Túlfutott az Air Berlin egyik A320-asa egy észak-német reptéren

A leszállást követően az Airbus A320-as nem tudott lefékezni a 2120 méter hosszú, 32 jelű futópályán és mintegy 100 méterrel a futópálya vége után állt meg egy füves területen.

Eldőlt: A hupikék törpikés lesz az ötödik belga ikon

Összesen 1415 pályázat érkezett az ötödik belga ikon, vagyis a Brussels Airlines ötödik olyan Airbus A320-asának festés mintájára, amelyet különleges színekbe "öltöztet" a légitársaság.
video

Jöhet a hupikék törpikés Brussels Airlines A320-as?

Összesen 1415 pályázat érkezett az ötödik belga ikon, vagyis a Brussels Airlines ötödik olyan Airbus A320-asának festés mintájára, amelyet különleges színekbe "öltöztet" a légitársaság.

Visszakapta eredeti festését a legelső Airbus A320-as

Visszakapta eredeti festését az Airbus A320 prototípusa. Az elsőként legyártott, MSN 001 gyártási számú A320-as repülőgépet az európai gyártó a toulouse-i Aeroscopia múzeumnak adományozza.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Draftsman

Budapest Airport Zrt.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Production Line Manager

Aeroplex of Central Europe Kft.

Raktáros

Memories of Hungary Kft.

Referens

KiNG Tours Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Aerospace ügyintéző

Airmax Cargo Budapest Zrt.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés