Címlap Címkék Boeing

Címke: Boeing

A Boeing amerikai repülőgépgyártóval kapcsolatos híreink

Boeing 787-esek helyett 777X-eket kér a Singapore Airlines

A Singapore Airlines takarékosságból később veszi át új repülőgépeit, és több Dreamlinerre szóló megrendelését a nagyobb Boeing-típusra váltja, bár kevesebbet is kér belőlük.

Szigorúbban ellenőrzi a 777X-et az európai hatóság

A Boeing új szélestörzsű típusának a gyártó által vártnál szigorúbb és mélyrehatóbb vizsgálatokon kell átmennie, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség több rendszerével is elégedetlen. Eközben az Emirates 777X rendelései harmada helyett inkább Dreamlinereket venne át.

Irán felélesztené az Airbus, az ATR és a Boeing gépeire szóló megrendeléseit

Levélben fordult a három gyártó vezetéséhez az iráni légiügyi hatóság, megtudakolni, hogy számíthatnak-e a 2018-ban a szankciók miatt felfüggesztett szerződések újraindítására.

Külön gyártósort hoz létre Hamburgban az A321XLR-nek az Airbus

Külön gyártósort hoz létre az Airbus a Hamburg-Finkenwerder üzemben, ahol az extra nagy hatótávú A321XLR hátsó törzselemét gyártják majd a kezdeti időszakban. A Boeing pedig a korábbinál kisebb, az Airbus típusával közvetlenül konkuráló, “NMA-5X” változaton gondolkodik.

Csak 2023-ban áll forgalomba a 737 MAX 10

A 777X után a Boeing újabb típusnál jelentett be halasztást, ezúttal a legnagyobb MAX, a 10-es verzió kereskedelmi forgalomba állását tolták el 2023-ra.

Folytatja a Boeing egy közepes méretű típus tervezését

Műszaki részletek nincsenek, mert döntés sem született, de a Boeing újból elővette egy új, közepes típus fejlesztését, miközben közölte, hogy alig 200 darab 777X-re maradt megrendelése.
video

Továbbfejlesztve kínálja nagy sebességű harci helikopterét a Boeing-Sikosky

Bemutatta a gyártó páros, milyen fejlesztéssel indul el az USA hadseregének nagy sebességű helikopterre szóló tenderén.

Ügyvédei szerint jól járna egy Boeing elleni perrel az Ethiopian Airilines

A repülőgépgyártó 500-600 millió dollárt fizetne a légitársaságnak, de annak ügyvédei szerint ennél sokkal többet lehet bíróságon nyerni, mivel a Boeing elismerte a 737 MAX hibáit.

Csak 2023 végén állhat forgalomba a 777X, a Boeing rekord veszeséget jelentett

Újabb jelentős csúszást jelentett be a Boeing a 777X programban, többek közt ennek költsége miatt is a gyártó hatalmas mínuszt könyvelhetett el a tavalyi évre.

Újra repülhet Európában a Boeing 737 MAX

Feloldotta a Boeing 737 MAX típuscsalád repülési tilalmát az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) is, előírva a szükséges módosításokat.

A helyi repülőgépeket hozzák helyzetbe a legnagyobb kínai légitársaságok

Több mint száz Airbus és Boeing átvételét halasztotta el a három legnagyobb kínai légitársaság tavaly, de a COMAC repülőgépei folyamatosan érkeznek hozzájuk.

Korábbi Boeing-dolgozó szerint rejtett hibákkal állt újra forgalomba a 737 MAX

Ki nem vizsgált elektronikai és gyártási problémák miatt a Boeing korábbi vezető menedzsere szerint túl korán adták meg a hatóságok az újbóli repülési engedélyt a 737 MAX-nek.

Bioüzemanyagra állítaná át kereskedelmi típusait a Boeing

A légiközlekedés környezetbaráttá tételéért a Boeing célul tűzte ki, hogy 2030-ra az összes kereskedelmi típusa képes legyen kizárólag fenntartható üzemanyaggal repülni.

Új szárnyakkal fejlesztheti az A320neo-családot az Airbus

Folyamatosan emelné az összeszerelési rátát az Airbus az A320-as típuscsaládnál, amely emellett hírek szerint kompozit szárnyakat és nagyobb befogadóképességet is kaphat néhány év múlva.

Felfüggeszti a következő generációs hajtóművének fejlesztését a Rolls-Royce

Jegeli a brit vállalat az Ultrafan hajtóműtípusának programját addig, amíg egy repülőgépgyártó nem jelent be rá konkrét igényt valamely újabb generációs modelljéhez.

Nyolc Boeing 777F repülőgépet rendelt a DHL Express

Nyolc Boeing 777F áruszállító repülőgéppel bővítette eddigi rendeléseit a DHL Express német gyökerű globális logisztikai szolgáltató vállalat.

Közel 50 éves mélypontra süllyedt a Boeing teljesítménye

Csaknem hatvan százalékkal csökkent a Boeing által legyártott és üzemeltetésre átadott gépek száma az elmúlt évben, rendelésállománya pedig több mint ezer példánnyal csökkent.

A 737 MAX elég stabil az MCAS nélkül is, de a Boeing ragaszkodott hozzá

Az Airbusszal való versengés, a Next Generationtől való eltérő viselkedés miatt alkotta meg a Boeing az MCAS-t, amit a drága pilótaképzés elkerülése érdekében hallgattak el.

Megtalálták a lezuhant Sriwijaya Air Boeing 737-es roncsainak helyszínét

Vasárnap az indonéz kutató-mentő egységek megtalálták a tengerbe zuhant Sriwijaya Air Boeing 737-500-as roncsainak helyszínét a Jáva-tengeren, a hatóságok vizsgálják a már kiemelt tárgyakat, valamint a repülőgép adatrögzítőinek helyét is sikerült meghatározni.

Lezuhant a Sriwijaya Air Boeing 737-500-asa nem sokkal a felszállás után

Alig három perccel a felszállás után tűnt el a radarokról az indonéz légitársaság repülőgépe, amely fedélzetén 62 emberrel Jakartából szállt fel, helyi hírek szerint a tengerben már találtak roncsokat.

Az Airbus maradt a világ legnagyobb repülőgépgyártója

Az európai gyártó 2019-hez képest a járvány miatt 34 százalékkal kevesebb, 566 gépet adott át 2020-ban, de így is könnyedén maradt a világ legnagyobb repülőgépgyártója.

Hatalmas kártérítést kell fizetnie a Boeingnek a 737 MAX hibái miatt

Megállapodás született a Boeing és az USA igazságügyi minisztériuma között: a repüőgépgyártó több tételben összesen 2,5 milliárd dollár kártérítést fizet a 737 MAX-ok hibás tervezése miatt.

Először készült külföldön függőleges vezérsík a Boeing 787-eshez

Az emírségekbeli Strata az első olyan gyártóvá lépett elő, amely az USÁ-n kívül készít ilyen teljesen összeszerelt fődarabot a Dreamlinerekhez.

Boeing 737 MAX 9-eseket vásárol az Alaska Airlines

Újabb megrendelés érkezett a közelmúltban újraengedélyezett Boeing 737 MAX-re: a gyártó régi ügyfele, az Alaska Airlines rendelt 38 darabot a -9-es variánsból.

Furcsaságok történhettek a Boeing 737 MAX újbóli engedélyeztetésénél

Az Egyesült Államok Szenátusa szerint a Boeing szakemberei befolyásolhatták azokat a pilótákat, akik a 737 MAX újraengedélyezésénél a szimulátoros ellenőrző repüléseket hajtották végre.

Légiközlekedési állások, képzések

AMP Task Card Engineer

Lufthansa Technik AG

Charter Sales

Jet-Stream Kft.

Főállású repülőgép üzemanyag-kiszolgáló

Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft.

IT biztonsági szakértő

HungaroControl Zrt.

Toborzási és kiválasztási specialista

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés