Címlap Címkék Ellátási lánc

Címke: ellátási lánc

Mélypontra került a Boeing pénzügyileg is

Az amerikai repülőgépgyártó 11,8 milliárd dollár veszteséggel zárta a tavalyi évet, de elkötelezett a 737-7, 737-10 és 777-9 típusok tanúsítása, valamint a meglévő típusok gyártási rátájának növelése mellett.

Jelentősen lassítja a Ryanair növekedését a 737 MAX-ok késése

Európa legnagyobb légitársasága a Boeing-gépek átadásainak késése miatt a következő pénzügyi évében a tervezettnél várhatóan kevesebb utast szállít majd.

Az Airbus megközelítette, az Embraer elérte gépátadási célját tavaly

Megőrizte a világ legnagyobb repülőgépgyártója címet az Airbus 2024-ben, 766 példányt adott át kereskedelmi típusaiból, a Boeing még nem közölt adatot, de a gyártási problémái és a másfél hónapos sztrájk hatásai miatt ennek kevesebb felével zárta az évet, az Embraer viszont elérte a saját célszámát.

Vita alakult ki az Air Baltic vezetője és a lett kormány között

Akadoznak a tárgyalások a stratégiai befektetővel, a légitársaság további állami finanszírozásra szorulhat, emellett az A220-asok hajtómű-problémái miatt kénytelen ritkítani nyári menetrendjét, a lett kormány ezért a vezérigazgató lemondását követeli.

Járatok felfüggesztésére kényszerül a British Airways a Dreamlinerek hajtóműgondjai miatt

A Boeing 787-esek Rolls-Royce Trent 1000 típusú hajtóműveinek műszaki problémái miatt több útvonalán is kapacitáscsökkentést kell végrehajtania a brit légitársaságnak jövő nyáron. 

Rekordszámú utast várnak a légitársaságok

Az IATA szerint az ellátási láncok súlyos problémái 2025-ben is növelik a légitársaságok költségeit és korlátozzák a növekedést, a fenntartható üzemanyagok kínálata pedig a vártnál lassabban bővül.

Nem indultak újra a Boeing üzemei, az Airbus messze van az átadási céljától

Noha a sztrájk november elején befejeződött az amerikai gyártónál, még mindig nem indult újra a termelés a rentoni és everetti üzemekben, az Airbusnak pedig nagyon bele kell húznia decemberben, hogy elérje az éves gépátadási célját.

Fájdalmas intézkedésekbe kezd a KLM

A hatékonyság javításával, a szervezet egyszerűsítésével, a beruházások elhalasztásával és a költségek csökkentésével rövid távon 450 millió euróval javítaná üzemi eredményét a holland királyi légitársaság.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a sztrájk miatt a Boeing

A 737-es, 767-es és 777-es gyártósorok munkabeszüntetés miatti leállása következtében a szállítások felfüggesztésére kéri az ellátási láncot a Boeing, amely további fájdalmas intézkedéseket is bejelentett.

Bekebelezi a két nagy repülőgépgyártó a Spirit Aerosystemst

A Boeing és az Airbus felosztja egymás között a mindkettőjüknek szerkezeti elemeket gyártó, pénzügyi gondban lévő beszállítót, amely egykor előbbi egyik üzeme volt.

Visszavágta idei gyártási célszámát az Airbus

Az ellátási láncokban tapasztalható problémák miatt az európai gyártó a korábban megcélzott 800 helyett csak 770 repülőgépet tervez átadni idén, az A320neo család gyártása pedig 2026 helyett csak egy évvel később éri el a havi 75 példányt.

Először érkezett karbantartásra Airbus A300-as az Aeroplexhez

A típusra való felkészülés kihívásai mellett a logisztika és a globális ellátási lánc szerepéről Bóta Kornél, az Aeroplex logisztikai és beszerzési igazgatója beszélt az AIRportal.hu-nak.

Jelentősen növelte bevételeit és profitját az Airbus

Fenntartja idei 720 példányos gépátadási célját a nyereséges negyedévet záró Airbus, a Pratt-hajtóművek újabb problémái rövid távon nem hátráltatják az átadásokat, az A321XLR hatótávolságának szinten tartására pedig megoldást keres a gyártó.

Növeli a 737-esek és a 787-esek gyártási rátáját a Boeing

Az elemzői várakozásoknál nagyobb bevétellel és kisebb veszteséggel zárta az elmúlt negyedévet az amerikai repülőgépgyártó, amely az ellátási és logisztikai nehézségek ellenére többet gyárt majd két legfontosabb típusából.

Megszületett a megállapodás, újraindítja a termelést a Spirit Aero Systems

A Boeing legfőbb beszállítója megállapodott a dolgozóit képviselő legnagyobb szakszervezettel az új kollektív szerződésről, így az egy hete tartó sztrájk után újraindul a termelés.

Sztrájk kezdődik a Boeing legfőbb beszállítójánál

Jelentős fennakadást okozhat a Boeing legfontosabb típusainak termelésében a 737 MAX-hoz és a 787-eshez is fődarabokat gyártó Spirit Aero Systems wichitai üzemében kezdődő sztrájk.

Klasszikus A321-esekre cseréli neóit a Wizz Air Abu Dhabi

A Wizz Air emírségekbeli leánycége régebbi Airbus A321-esekre cseréli A321neo gépeinek többségét, mert a sivatagi környezetben az új generációs Pratt & Whitney hajtóműveknél tartóssági problémák tapasztalhatók.

Egyre nagyobb gondot okoz a repülőgépek átadásainak késése

Sok légitársaság szerint manapság "pontosnak" számít, ha csak fél évet késik egy-egy új repülőgépe, de a meglévők karbantartása is problémás az alkatrész-ellátás akadozása miatt - hangzott el az IATA közgyűlésén.

A gyenge első negyedév után is fenntartja idei céljait az Airbus, késik az A350F

Az európai repülőgépgyártó első negyedéves bevétele és eredménye is gyengébb lett a vártnál és a tavalyinál, de az ellátási láncok problémái ellenére fenntartja idei átadási és pénzügyi céljait, eközben az A350F áruszállító változat forgalomba állítása 2026-ra csúszik.

Az újabb gyártási hiba ellenére fenntartja átadási céljait a Boeing

Az amerikai gyártó a 737-eseknél felfedezett legújabb minőségi hiba ellenére fenntartja az idei és a hosszú távú átadási céljait, a kereskedelmi gépek üzletágának bevétele nőtt, vesztesége pedig csökkent az első negyedévben.

Idén is ellátási problémákra számít a Pratt & Whitney

A hajtóművekhez használt fémalkatrészek 2023-ban is hiánycikkeknek számítanak majd, a gyártási ütemtervek ennek ellenére várhatóan tarthatók.

Nem éri el 700 gépes idei átadási célját az Airbus

Az európai repülőgépgyártó november végéig 565 repülőgépet adott át, az idénre kitűzött célszámát azonban nem éri el, a következő két évre is visszavett ambiciózus céljaiból a számos kihívásra hivatkozva.

Évekre visszafogja a Wizz növekedését az Airbus-átadások csúszása

Flottabővítési tervét az Airbus-átadások csúszása miatt kénytelen mérsékelni a légitársaság, az utazási kereslet tekintetében bizakodó, de a háború miatt bezárja moldovai bázisát a cég, amelynek az euró-dollár árfolyam elszállása hatalmas veszteséget okozott.

Tovább csúszik az A321XLR forgalomba állítása

Csak 2024 második negyedévére várja az A321XLR forgalomba állítását az Airbus, a cég fenntartja idei 700 gépes átadási célját, és továbbra is havi 75 példányra növelné az A320neo család gyártási ütemét.

Csúszik az A320neók gyártási ütemének felpörgetése

Fél évvel később érheti el az Airbus a tervezett havi 65 példány átadását a keskenytörzsű típuscsaládjából a beszállítói lánc akadozása miatt.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Sheet metal technician

Skyways Technics

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Alkatrésztisztító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-É, ME-M)

Budapest Airport Zrt.

Repülőtéri üzemirányító

Budapest Airport Zrt.

Commercial services specialist

Budapest Airport Zrt.

Planning Officer

Skyways Technics

Kompozit szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Berendezés karbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-VZ-I, ME-KÉ)

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép fényező

Aeroplex of Central Europe Kft.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Alkatrészjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Projekt menedzser (építőmérnök)

Budapest Airport Zrt.

Apron Controller

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »