Címlap Címkék Utazási korlátozás

Címke: utazási korlátozás

Több mint 700 ezer utas fordult meg októberben Ferihegyen

Mintegy 713 ezer utast kezeltek múlt hónapban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a légiáru mennyisége pedig ismét 15 ezer tonna felett volt.

A brit kormány november végétől kínai és indiai vakcinákat is elfogad a beutazáshoz

A brit kormány november végétől azokat a beutazókat is beoltottnak tekinti, akik egyes kínai, illetve indiai gyártmányú vakcinákból kapták meg a koronavírus elleni oltás teljes dózisát.

Növeli amerikai járatainak számát az Air France

Jelenleg az USA 11 repülőterére lehet eljutni a légitársasággal, a korábban meghirdetett napi 3 helyett 5 járat indul New Yorkba, heti 7 helyett 12 Miamiba, valamint 12 helyett 17 Los Angelesbe.

Mától szabad a belépés az Egyesült Államokba, hosszú sorokra figyelmeztetnek

A tavaly márciusi tiltás elrendelését feloldotta az USA, de hatóságai és a légitársaságok is arra figyelmeztetnek, hogy a repülőtereken eleinte hosszú sorok alakulhatnak ki.

Az Egyesült Királyságban is elfogadják az uniós covid-igazolványt

Az Európai Bizottság megállapodott a koronavírus elleni védettséget igazoló okmányok kölcsönös elfogadásáról Örményországgal és az Egyesült Királysággal, amelyek csatlakoztak az EU rendszeréhez.

Újabb beutazási részletszabályokat ismertetett az USA

A november 8-i határnyitás előtt további részletek derültek ki az Egyesült Államok beutazási szabályaiból. Később kiderült, hogy az uniós Covid-igazolványt is elfogadják igazolásként.

Interaktív térképen követhetik a változó utazási szabályokat a KLM utasai

A koronavírus-járvány miatti utazási szabályok bonyolultak és folyton változnak, a KLM interaktív térképe segítségképpen áttekinthető módon mutatja meg a célországra vonatkozó előírásokat.

Nyitnak a távol-keleti országok, lassan újraindulhat a turizmus a régióban

Egyre több távol-keleti ország kezdi meg az óvatos nyitást, de a légitársaságoknak még nincs okuk fellélegezni, tízmilliárd USA-dollár értékű veszteség éri őket.

Közel 640 ezer utas és 15 800 tonna áru Ferihegyen szeptemberben

Közel 640 ezer utast kezeltek szeptemberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a légiáru mennyisége pedig meghaladta 15 800 tonnát a múlt hónapban.

Egyszerűsített beutazási szabályain Anglia

Hétfőtől nem kell koronavírus-tesztet végeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak az EU-ból érkezőknek, akik az EMA által engedélyezett oltás minden szükséges dózisát megkapták.

Újraindítja járatait Las Vegasba és Miamiba a KLM

A légitársaság Boeing 787-9-esei Miamiba és Las Vegasba is hetente háromszor közlekednek, emellett New Yorkba, Bostonba, San Franciscóba, Los Angelesbe, Chicagóba, Atlantába és Houstonba lehet eljutni a céggel.

Októbertől az oltottaknak nem kell teszt az angliai beutazás előtt

A vörös kategórián kívüli országokból így egyszerűbbé válik az angliai beutazás, de az előzetes tesztet csak a teljesen beoltottaknak törölték el, az EU esetében csak az EMA által jóváhagyott vakcinákat ismerik el.

Enyhülhetnek a Nagy-Britanniába beutazók tesztelési kötelezettségei

Az őszi szünetre eltörölhetik a kötelező PCR-tesztet a zöld és sárga besorolású országokból Nagy-Britanniába beutazó beoltottak számára, ez könnyítést jelenthet a Magyarországról oda érkezőknek is.

Kanada öt városába repül a KLM, immár turisták is beutazhatnak az országba

Az észak-amerikai ország ismét lehetővé tette a turisták beutazását, a KLM öt városba közlekedik, partnerével, a Westjettel pedig az átszállás is biztosított.

Augusztus volt a legjobb hónap a járvány kezdete óta a Budapest Airportnál

A Liszt Ferenc-reptér utasforgalma meghaladta a 700 ezret, a reptéren kezelt légiáru mennyisége pedig megközelítette 15 700 tonnát a múlt hónapban.

Ismét szigorúbban ellenőrzik az érkezőket a prágai reptéren

Az új szabályok szerint a beutazók dokumentumait még a határátlépés előtt megnövelt létszámmal ellenőrzik, kötelező a távolságtartás, FFP2-es maszk viselése és a kézfertőtlenítés.

Januárig marad Dubaj a Wizz Air kínálatában

Jövő év januárjáig a Wizz Air Budapest - Abu-Dzabi járatai az Emírségben továbbra is fennálló beutazási korlátozások miatt Dubajban szállnak le.

Megduplázódott júliusra az utasok száma Ferihegyen

Az előző havi több mint duplájára nőtt a Budapest Airport utasforgalma júliusban, a reptéren kezelt légiáru mennyisége 15 ezer tonna felett maradt, a gépmozgások száma pedig közel 40 százalékkal nőtt.

A KLM is bevezeti az előzetes dokumentum-ellenőrző szolgáltatást

Bizonyos járatok indulása előtt lehetőség lesz meggyőződni arról, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos utazási szabályoknak megfelelnek-e az okmányok.

Dokumentumellenőrző szolgáltatást indít az Air France

A tesztüzem után az utasfelvételi és beszállási folyamatot egyszerűsítő Ready to Fly július 17-től válik elérhetővé a belföldi és az európai járatokon.

Újraindítja az USA-ba közlekedő járatait az Air Canada

Több mint ötven útvonalon, harmincnégy USA-beli célállomásra indít járatokat az Air Canada augusztustól, az utazási korlátozások lazításának köszönhetően.

Megugró utasforgalom és stabilan magas árumennyiség Ferihegyen

Júniusban háromszor több induló és érkező utast fogadott a Budapest Airport, mint az előző hónapban, a reptéren kezelt légiáru mennyisége a nyár első hónapjában is 15 ezer tonna felett maradt.

Újabb országok esetében oldja az utazási korlátozásokat az EU

Tíz ország került fel a járványügyi szempontból biztonságosnak tekintett államok listájára: Örményország, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Brunei, Kanada, Jordánia, Montenegró, Katar, Moldova és Szaúd-Arábia.

Málta és néhány sziget a brit kormány zöld listáján, Magyarország továbbra is „sárga”

Ismét van egy EU-tagország a brit kormány "zöld" utazási listáján, Magyarország egyelőre a karanténkötelezett sárga országok listáján marad, de valamikor a nyáron a beoltottak számára ennél is eltörölhetik a kötelező karantént.

Jövő nyáron térhetnek vissza Budapestre a transzatlanti járatok

A nyári és őszi várható forgalomról, az utazási trendekről, a hosszútávú járatokról és a LOT itteni bázisának újjáéledéséről beszélt a Budapest Airport illetékes vezetője egy webináron.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Planning Officer

Skyways Technics

Navigator Assistant Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Éjszakai árufeltöltő-eladó

Memories of Hungary Kft.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Erősáramú villamosmérnök

Budapest Airport Zrt.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Raktáros

Memories of Hungary Kft.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Kutatás-fejlesztési szakértő

HungaroControl Zrt.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Áramlásszervező

HungaroControl Zrt.

Crew Control Student

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »