A 2024 tavaszára kitűzött választások után folytatódhat a TAP Air Portugal privatizációs folyamata, miután november elején lemondott az ország miniszterelnöke.

A parlamenti választásokat a jövő év márciusára tűzték ki az országban, a nemzeti légitársaság hónapok óta folyamatban lévő és ősszel már jóvá is hagyott értékesítését az ezt követően felálló új kormány folytathatja.

Az eredeti terv szerint a jelenleg állami kézben lévő TAP legalább 51 százalékát értékesítették volna a jövő év elejéig egy tőkeerős szakmai befektetőnek vagy konzorciumnak, emellett a munkavállalók a részvények 5 százalékát birtokolnák.

Fotó: AIRportal.hu

A minél magasabb eladási érték elérésén túl a legfontosabb célkitűzés, hogy az új többségi tulajdonosnak vállalnia kell a TAP és a lisszaboni bázis forgalmának növelését, biztosítania kell az ország légiközlekedési ágazatának fejlődését további beruházásokkal, illetve a munkahelyek megtartását és továbbiak teremtését. Emellett fejlesztenie kell az egyéb portugál repülőterek, különösen Porto forgalmát a még kihasználatlan kapacitások betöltésével, elsősorban közvetlen, pont-pont járatokkal.

2017 óta először nyereséges TAP megvétele iránt mindhárom nagy európai légitársasági csoport jelezte érdeklődését, azaz a Lufthansa, az Air France-KLM és az IAG is a kérők között volna.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légtársaságot 2015-ben egyszer már privatizálta Portugália, ám 2020-ban visszaállamosították, majd több alkalommal is állami segítségre szorult a járvány évei alatt, és szerkezetátalakítási programot is kénytelen volt végrehajtani.