Belsős informátorok úgy tudják, hogy az Airbus nem fogja még jobban mérsékelni repülőgépeinek gyártási rátáját, annak ellenére sem, hogy a légiközlekedés nehéz téli hónapoknak néz elébe.
Az európai gyártó a koronavírus-járvány miatt keletkező válság elején egyszer már csökkentette a termelését, akkor havi 60-ról 40 példányra vágta vissza az A320-as típuscsalád összeszerelését.
A gyártással kapcsolatos újabb lépést egy belső ellenőrzés és felmérés alapján hozza majd meg a gyártó, de a Reuters belsős információi szerint az Airbus nem fog változtatni ezen.
Egy forrásuk szerint nincs sok jele az igény csökkenésének, épp ellenkezőleg. A kép ugyanakkor ennél árnyaltabb, a téli időszak rendkívül nehéz lesz a légitársaságoknak, és egyre többen beszélnek csődhullámról is.
Az Airbus azonban azzal számol, hogy középtávon stabil marad a kereslet, és a beszállítói hálózatot is védeni szeretné, hogy ne menjenek csődbe a partnerek.
Ha a beszállítók közül többen kiesnek, az a gyártót is nehéz helyzetbe hozná, amennyiben a járvány után ismét több repülőgépre lenne szükség.
A döntés hátránya viszont az, hogy minél hamarabb meg kell győznie a vevőket, hogy vegyék át az elkészült példányokat. Ugyanezzel vannak most elfoglalva a lízingcégek, egyre több ügyfelük igyekszik az átvételt elhalasztani. Kérdés az is, hogy a jövőbeni üzemeltetők túlélik-e a téli menetrendi időszakot.
A Reuters szerint már most is 170 legyártott, de át nem vett gépet tárolnak az Airbus gyártóbázisain. A cég korábban perrel is fenyegette azon légitársaságokat, amelyek nem hajlandók legalább kompromisszumos megoldást találni a helyzetre.