Jelentős mennyiségű, 125 darab Airbus A320neo-ra vonatkozó rendelését a hosszabb törzsű, nagyobb befogadóképességű A321neo-ra konvertálja az IndiGo.

Forrás: Airbus

India legnagyobb diszkont légitársaságának ezzel 150-re emelkedik az A320neo-család leghosszabb tagjára leadott rendelésinek száma.

Ugyanakkor ezzel párhuzamosan szintén jelentős darabszámban tartanak még igényt a rövidebb változatra is, amelyből 198 példányt várnak még az európai gyártótól a már meglévő 57 mellé.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az plusz A321neo-k között lesznek-e megnövelt hatótávolságú A321LR variánsok.

A légitársaság korábban szélestörzsűek után is érdeklődött, de ezzel párhuzamosan azt is meglebegették, hogy A321-esekkel egy közbenső leszállással akár Nyugat-Európába is nyitnának járatokat.

Az A321LR-el ez a megálló feleslegessé válna, mivel Új-Delhiből London is csak 6700 kilométerre fekszik, míg az A321LR hatótávja 7400 kilométer, bár nem teljes 240 utasos székezéssel.

A szerződés módosításának oka ezen felül feltehetőleg, hogy az IndiGo azon kevés indiai cégek közé tartozik, amely nyereséges, és van elég pénze az agresszív terjeszkedésre, és igyekszik kihasználni ezt a lehetőséget – írja az Economic Times.

Az erőviszonyokat jól példázza, hogy az InterGlobe Aviation tulajdonában álló fapadosnak majdnem háromszor akkora piaci részesedése van Indiában, mint legközelebbi vetélytársának, a Jet Airways-nek.

Az IndiGo légitársaság az A320neo-család legnagyobb megrendelője a világon, összesen 430 darabra szerződtek le az európai gyártóval, eredetileg 405 darabot kértek az alapváltozatból, és csak 25-öt a nagyobb befogadóképességű A321-esből.

A légitársaság egyik A320neo repülőgépe. (Forrás: Airbus)

Az indiai IndiGo légitársaság nem keverendő a Wizz Airben és más diszkont légitársaságokban is tulajdonrésszel rendelkező Indigo Partners amerikai befektetőcsoporttal.