Három hónapon belül megszerzi az Embraer az új generációs hajtóművekkel és újratervezett szárnyakkal felszerelt E190-E2 regionális jet kereskedelmi forgalomba állításához szükséges engedélyeket.

Amint arról korábban beszámoltunk, az indító légitársaság a norvég Widerøe lesz.

A típus a tervek szerint 2018. április 28-án teljesíti majd az első kereskedelmi járatát a Bergen és Tromso közötti belföldi járaton
– ezt hivatalosan John Slattery, Embraer Commercial Aviation elnök-vezérigazgatója erősítette meg a Dubai Airshown a Flightglobal kérdésére.

A Widerøe három E190-E2 repülőgépre rendelkezik kötelező érvényű megrendeléssel, további 12 példányra pedig vételi joggal.

A repülőgépek 114 székes változatban kerülnek a légitársasághoz, a rendelés értéke listaáron számolva 873 millió dollár, ha az opciókat is beleszámoljuk.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Embraer

Korábban szintén megírtuk, hogy a brazil Embraer repülőgépgyár új generációs hajtóművekkel felszerelt E190-E2 regionális repülőgépe 2016 májusában emelkedett először a levegőbe. A szűzrepülésre az előzetesen tervezett időpontnál mintegy egy hónappal előbb került sor, azt a gyártó csak 2016 második félévére tervezte eredetileg. A gyártó sikeresnek minősítette a szűzrepülést, melynek során a repülőgép az elvárt paramétereknek megfelelően viselkedett, még 41.000 láb magasságban és Mach 0.82 utazósebesség mellett is. Az E190-E2 berepülési programját négygépes teszt-flottával hajtja végre az Embraer.

Az Embraer E190-E2 típust kizárólag a Pratt & Whitney PW1900G hajtóművével lehet vásárolni. Ez a hajtómű ugyanannak az új generációs Pratt & Whitney PW1000G “geared turbofan” hajtóműcsaládnak a tagja, mellyel az A320neo repülőgépek és a rivális Bombardier CSeries repülőgépek is fel vannak szerelve.

Az E2 repülőgép-család a brazil gyártó EJet típusának jelentős mértékben megújított változata, az új generációs hajtóművek mellett számos újítást hajtott végre a gyártó a típuson, hogy versenyben maradjon első sorban a CSeriessel és majd az új kihívókkal a kínai Comac C919 és a japán MRJ-vel szemben. A típuscsalád legnagyobb tagja ugyanakkor konkurense lehet az A320neo és a 737 MAX családok rövidebb törzsű verzióinak is.

Az E2 család három típusból fog állni, a legrövidebb törzsű E175-E2-ből, az elsőként levegőbe emelkedő E190-E2-ből és a hosszított törzsű E195-E2-ből.

A típuscsalád legnagyobb tagjával, az E195-E2-vel kapcsolatban tavaly év elején jelentette be az Embraer, hogy a típus maximális felszállósúlyát 2 tonnával, a maximális hatótávolságát pedig 450 tengeri mérfölddel megnövelik. A repülőgép szárnyfesztávja szintén megnő, mintegy 1,4 méterrel lesz szélesebb az eredeti tervekhez képest.

A brazil gyártó eddig 285 darab E2-es családba tartozó repülőgépre szerzett kötelező érvényű megrendelést, további 445 példányra pedig opciós szerződéseket kötöttek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!