Összes A380-asát, A340-esét és 747-400-asát kivonná egyes hírek szerint a Lufthansa-csoport, mivel a vártnál hosszabbra nyúlik a járvány miatti visszaesés.
Mint arról korábban beszámoltunk, a német légitársasági csoport ReNew néven reorganizációs tervet hajt végre, hogy felkészítsék a társaságot a jóval kisebb utasforgalomra.
A nagy, négyhajtóműves gépek közül a 747-400-asok és A380-asok egy részét már így is idő előtt kivonták a forgalomból. De a másfél milliárdos veszteséget hozó második pénzügyi negyedév után ennél is nagyobb mészárlást tervez a cég a szélestörzsű gépei körében az Aero.de belsős információi szerint.
Úgy tudni, az összes A340-es, A380-as, 747-400-as kikerülhet a flottából, ugyanakkor az A350-esek, 787-esek és 777X-ek átvételét folytatnák.
Eddig 22 szélestörzsűtől váltak meg, köztük van hat A380-as és öt 747-400-as. Ezeket a megmaradt nyolc Jumbo és ugyanennyi A380-as, valamint 34 darab A340-es követheti. A viszonylag fiatal 747-8-asok nem szerepelnek a hírben, így ezek vélhetően folytathatnák szolgálatukat. A lépésről a portál szerint már megkezdték a tárgyalást a pilótákat képviselő Vereinigung Cockpit szakszervezettel.
Nico Bucholtz, a Lufthansa korábbi, repülőgépek beszerzéséért felelős vezetője szintén az Aero.de-nek nyilatkozott arról, hogy a nagy, négyhajtóműves gépekről már a járvány előtt is tudták, meg vannak számlálva a napjaik, így most semmi meglepő nincs abban, hogy szinte mindenki szabadulni akar tőlük.
Úgy látja, semmi értelme 7-8 darab A380-ast vagy 747-est megtartani, nem véletlenül számít arra, hogy még legalább száz A380-astól fognak világszerte megszabadulni a légitársaságok, a használtpiacon pedig ennek csak a töredékére lehet igény.
A Lufthansa csak 2024-re számol a 2019-es utasforgalom elérésével, és ezt támaszthatja alá az is, hogy a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a napokban rontotta kilátásait: lapunkhoz is eljuttatott közleményében a szervezet azzal számolt, hogy a korábban prognosztizált 50 helyett 60 százalékos forgalomcsökkenés lesz idén Európában.