Érdekes adatra bukkant a Simple Flying, az októberi adatok zárásával az Airbus A320-as megelőzte a Boeing 737-et a megrendelt gépek számában.
A gyártók honlapján is elérhető kimutatás szerint bemutatása óta az Airbus 15 193 A320-as családba tartozó gépet értékesített, míg a Boeing 15 136 eladott 737-esnél jár.
Ráadásul a Boeing 1968-ban szállította le az első 737-est – amely egyébként a Lufthansához került -, az Airbus A320-as pedig 21 évvel később, 1989-ben mutatkozott be az Air France színeiben.
Ehhez természetesen az is hozzájárult, hogy a MAX-ok földre parancsolása óta szinte alig kapott megrendelést a chicagói székhelyű vállalat, idén összesen 38 darabra szerződött. Az Airbus csak az elmúlt hónapban közel 400 darab gyártására szerződött le, köszönhetően az Indigo hatalmas rendelésének is, az év eddigi részében pedig 583 eladott A320-nál tartanak.
Az MRO adatbázisa szerint jelenleg 7251 A320-as családba tartozó gép teljesít szolgálatot a világban, Boeing 737-esből 6757.
A Boeing azonban továbbra is nagy, ezer gépes előnyben van a leszállított gépek számában: a rentoni 737-es gyárból 10 563 repülőgép távozott már, míg az Airbus 9068 A320-ast adott át üzemeltetésre.
Az olló idén kezdett el jelentősen szűkülni, mivel szintén a MAX problémái miatt az átadások is szünetelnek.
Ha csak nem húzódik el nagyon a MAX újbóli engedélyeztetése, akkor nem valószínű, hogy az Airbus pár éven belül behozza amerikai riválisát az átadott példányok esetében. A tavalyi évet alapul véve, amikor mindkét társaság kvázi zavartalan évet zárt és egyszerre adtak át régi és új gépet, mindketten nagyjából 600 keskenytörzsű gépet szállítottak le.