A minap Németországba repülték a Lufthansa-csoport első Airbus A321P2F repülőgépét, az utasszállítóból áruszállítóvá alakított keskenytörzsű típusból két példányt állít forgalomba a német légitársaság cargo-részlege.

A D-AEUC lajstromjelű, az aero.de portálon megjelent fotó tanúsága szerint egyelőre teljesen fehér festésű repülőgép korábban az osztrák Niki, majd Laudamotion diszkont légitársaság flottájában repült OE-LES lajstromjellel, később rövid ideig a Eurowings üzemeltette.

A gépet az Airbus-résztulajdonban álló Elbe Flugzeugwerke (EFW) Szingapúrban működő üzemében alakították át áruszállítóvá az elmúlt hónapokban, innen repülték át több köztes technikai leszállással Münchenbe január utolsó napjaiban. Az immár A321P2F (passenger to freighter) típusjelzésű gépet a BBAM lízingcégtől bérli a Lufthansa.

A légitársaság korábbi közleménye szerint az Airbus A321P2F típusú gépek a frankfurti központból repülnek majd a Lufthansa CityLine leányvállalat üzemeltetésében, a Lufthansa Cargo számára.

Az utasszállítóból áruszállítóvá átalakított Airbus A321-eseket nagy méretű cargo-ajtóval és a fő fedélzeten a konténerek mozgatására szolgáló rendszerrel szerelik fel. Legfeljebb 28 tonna áru szállítására lesznek képesek 3500 kilométeres távolságra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Lufthansa Group

Amint korábban megírtuk, a Lufthansa-csoport tavaly nyáron jelentette be, hogy két Airbus A321-est alakíttat át áruszállítóvá, a repülőgépek Európán belüli útvonalakon közlekednek majd.

A Lufthansa Cargo a két A321P2F forgalomba állításával új piacra lép be, ugyanis eddig csak szélestörzsű, nagy hatótávú repülőgépeket üzemeltetett.

A cég a kontinensen belüli légiáru-szállítás piacán tapasztalható keresletnövekedés mellett azzal indokolta a lépést, hogy évente 20 százalékos bővülést vár a következő öt évben a határokon átívelő e-kereskedelem szegmensében, és a vásárlók egyre rövidebb szállítási időket várnak el.