Az első dedikált cargo járat, egy Boeing 747 típusú óriásgép érkezésével a BUD Cargo City megkezdte működését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A világszínvonalú logisztikai központ az elmúlt évek egyik legnagyobb repülőtér-fejlesztési projektje, amely mától a légi teheráru szállítás kelet-közép európai kapujaként működik.

Tavaly novemberben avatta fel a Budapest Airport a BUD Cargo City névre keresztelt légiáru kezelő központot a ferihegyi repülőtéren.

A reptérüzemeltető hétfői közleménye szerint az új komplexum a mai napon fogadta első dedikált cargo járatát, a Jumbo Jet érkezése egyúttal szimbolikus pillanat is a repülőtér történetében: a létesítmény ezzel zökkenőmentesen megkezdte az üzemelést, megalapozva a Budapest Airport és a magyar gazdaság várható régiós iparági vezető szerepét.

A létesítmény egy 21 200 négyzetméteres raktárcsarnokból és irodai részből, valamint egy 11 650 négyzetméteres speditőrépületből áll, amelyhez egy óriási, 32 000 négyzetméter alapterületű forgalmi előtér kapcsolódik.

Hétfőn hajnalban a Cargolux Boeing 747-es áruszállítója volt az első repülőgép, amelyet a Cargo City forgalmi előterén szolgáltak ki. (Forrás: Budapest Airport)

Az előtéren egyidejűleg akár két, egyenként 440 tonna maximális felszállósúlyú Boeing 747-8F típusú repülőgépet is ki lehet szolgálni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A BUD Cargo City megnyitásával évi 150 000 tonnáról akár évi 250 000 tonnára emelkedik a budapesti repülőtér légi teheráru kezelő kapacitása.

A BUD Cargo City nemcsak professzionális környezetet, hanem komoly versenyelőnyt biztosít a légi teheráruszállítási iparág szereplői számára, hiszen a cargo forgalom minden eddiginél hatékonyabb kiszolgálását teszi lehetővé azáltal, hogy egy időben, egy helyen biztosítja a piaci szereplők együttműködését.

A BUD Cargo City-nek és a tervezett további beruházásoknak köszönhetően most megnyílt annak a lehetősége, hogy a budapesti repülőtér és Magyarország a közép- és kelet-európai régió egyik legfontosabb logisztikai csomópontjává váljon.