Száz csomó feletti sebességnél szakította meg a felszállást Dubajban az Emirates egyik Boeing 777-esének személyzete, miközben az érintett futópályát éppen keresztezte a légitársaság másik repülőgépe.
Az AVHerald repülési eseményekkel és balesetekkel foglalkozó portál a saját információszerzésére hivatkozva számolt be a néhány napja, január 9-én Dubaji Nemzetközi Repülőtéren történt incidensről, amelyben az Emirates az indiai Haidarábád felé induló járata volt érintett.
A EK 524-es járatot teljesítő, A6-EQA lajstromjelű Boeing 777-300ER megkezdte a nekifutást a repülőtér 30R jelű futópályáján, aztán a már magas, 100 csomó (kb. 185 km/h) feletti sebességnél a légiforgalmi irányítás a felszállás megszakítására utasította a repülőgép személyzetét a futópályát éppen keresztező másik repülőgép miatt.
Utóbbi, az EK 568-as járatot teljesítő, szintén az Emirateshez tartozó, A6-EBY lajstromjelű Boeing 777-300ER az ugyancsak indiai Bengaluruba (Bangalore-ba) indult. Ez a repülőgép a légiforgalmi irányítás engedélyének megfelelően éppen akkor keresztezte a 30R futópályát, amikor a másik 777-es megkezdte a nekifutást.
A portál két, egymástól független, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta, hogy az EK 524-es járat a légiforgalmi irányítás engedélye nélkül kezdte meg a felszállást.
E szerint amikor ezt a toronyban szolgálatot teljesítő légiforgalmi irányító észlelte, azonnal a nekifutás megszakítására utasította a járat személyzetét. A portál információi alapján a gép akár 130 csomós sebességet is elérhetett, amikor megkezdte a fékezést.
Az ADS-B virtuális radarok adatai szerint a gép 100 csomós sebességet ért el a futópálya kezdetétől 790 méterre, ekkor az N4-es gurulóút csatlakozásától (ahol a másik gép keresztezte a pályát) 1700 méterre volt még.
A Boeing 777-es ezt követően biztonságosan le tudott fékezni, majd az N4-es gurulóútnál elhagyta a futópályát az azt keresztező másik gép mögött, amely rendben gurult tovább a számára engedélyezett útvonalon, majd felszállt Bengaluru felé. A nekifutást megszakító EK 524-es járat is visszagurult a 30R futópálya várópontjához, és mintegy fél órával a megszakított felszállást követően elindult célállomása felé.
A flightradar24.com virtuális radarról lementett animáció az esetről:
Amint arról korábban beszámoltunk, december végén vizsgálat indult az Emirates egyik járatának felszállásakor történt incidens miatt, beszámolók szerint a dubaji reptérről végrehajtott felszálláskor az Emirates egyik Boeing 777-300ER repülőgépe túl későn és túl nagy sebességgel emelkedett el, aztán nagyon alacsonyan repült el a szomszédos városrész felett.