Címlap Blog Oldal 561

Stabil az Air Serbia helyzete

Az Air Serbia tájékoztatása szerint az Alitalia és az airberlin csődje ellenére az Air Serbia helyzete stabil az Etihad csoporton belül.

A WTO-tól kér segítséget Brazília a Bombardier elleni harcához

A brazilok azt szeretnék elérni, hogy az ENSZ szerve nyisson vitafórumot arról, hogy a Kanada által a gyártónak biztosított támogatás jogellenes-e.
video

Elég menő dolog 38 000 láb magasságban látni a teljes napfogyatkozást

Néhány szerencsés az Alaska Airlines Boeing 737-esének fedélzetéről figyelhette meg 38 000 láb (FL380) utazómagasságban a teljes napfogyatkozást 2017. augusztus 21-én.

Easyjet gép miatt riasztották a Gripeneket

Az easyJet Velence-Budapest járata miatt kellett riasztani a Magyar Honvédség készenlétben lévő Gripenjeit, mert a pilóták nem jelentkeztek be a légiforgalmi irányításnál.

Jövő évtől épülhet a fapados móló Frankfurtban

Benyújtotta az engedélykérelmeket a Frankfurti Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a G mólónak nevezett épületre, amelyben 2020-tól a fapadosokat szolgálnák ki.

Darabokra szedhetik a csődbe ment Air Berlint

A Lufthansa a komoly érdeklődők között van, de állítólag sorban áll az Easyjet és a Tuifly is: megkezdődhet az Air Berlin részeinek értékesítése.

Bajban van, de berendelt 32 új Airbus A321neót a Cathay Pacific

Bár az első félévben több százmillió dollár veszteséget hozott össze hongkongi Cathay Pacific, úgy tűnik az előre menekülést választották: berendeltek 32 új Airbus A321neót.

Megkapta az EASA engedélyt a Rolls Royce Trent 1000-TEN hajtómű

Megkapta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) engedélyét a Rolls Royce Trent 1000-TEN hajtóműve, amelyekkel a Boeing 787 Dreamlinereit szerelik majd fel.

Előre megrendelhető az étel a Qatar prémium osztályain

Új szolgáltatással rukkolt elő a Qatar Airways a business és az első osztály utasainak: előre megrendelhetik ételeiket a járaton rendelkezésre álló választási lehetőségek közül.

Jó félévet zártak a cseh CSA és Travel Service légitársaságok

Erőteljesen bővült a két cseh légitársaság utasforgalma az első fél évben, az európai légi közlekedés 8,8 százalékos utasszám-növekedését jelentősen meghaladva kétszámjegyű növekedést értek el.

Egyre kevesebbet ruház be a légiipar az olcsó országokban

A repülőgépgyártók, illetve a légiiparhoz valamilyen formában kapcsolódó cégek egyre kevesebbet ruháznak be az olcsónak mondott országokban.

Indulnak a Norwegian dél-amerikai járatai

Meghirdette dél-amerikai járatait a Norwegian Air Shuttle, jövő februártól már a norvég légitársasággal is repülhetünk Londonból Argentínába és megkérték az engedélyeket a helyi járatok üzemeltetésére is.

Új hővédelmi technológiát vezet be az Emirates SkyCargo

A White Cover Xtreme fokozott védelmet nyújt a hőérzékeny áruknak meleg, hideg és csapadékos időjárási körülmények esetén is.

Exkluzív borok és pezsgők széles választékát vezeti be az Emirates

Az Emirates világszínvonalú borprogramjának keretében továbbra is exkluzív bor- és pezsgőkínálattal kápráztatja el utasait a fedélzeten és a reptéri lounge-okban egyaránt.

Zöldenergiával látják el a nagy holland repülőtereket

Zöldenergia felhasználására kötött megállapodást a The Schipol Group, így 2020-tól az összes nagy holland repülőtér szélerőművektől kapja majd az áramot.
video

Ryanair: Fedezd fel Bergamo csodáit!

A fapados utazásokat és európai hosszú hétvégéket kedvelő magyarok közül biztosan sokan jártak már Bergamoban. Azt már kevesebben tudják, hogy az Orio Al Serio repülőtér közelében egy csodálatos történelmi városka és festői szépségű várja az utazókat.
video

Nyugdíjba vonult a világ legidősebb eddig még aktív 747-ese

Végrehajtotta utolsó repülését a világ talán legidősebb még aktív Boeing 747-ese. A GE egy látványos kisfilmmel emlékezett meg az ős Boeing 747-100-as utolsó repüléséről, melyen 25 év alatt 39 különböző típusú hajtómű repülési tesztjeit végezték el.
video

Így fest a Korean Air első CS300-as repülőgépe

A Bombardier rövid videójában bemutatja hogy néz ki a Korean Air első CS300-as repülőgépe.

Több módosítást kezdeményez az FAA az Air Canada incidens miatt

Több módosítást is kezdeményez a San Franciscó-i repülőtér üzemében a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) az Air Canada incidens miatt.

Mobilos fizetést vezet be a Level járatain az IAG

Mobilos fizetési rendszert vezet be új légitársaságánál, a Levelnél az International Airlines Group, így az utasok minden vásárlást a saját telefonjukról, vagy tabletjükről intézhetnek.

Nevet és arculatot változtathat a TAP

Szeptember közepétől TAP Air Portugalra változtatja nevét a TAP, portugál légitársaság, várhatóan a cég megváltoztatja arculatát és repülőgépeinek festését is.

Hét százalékkal nőtt a Swiss genfi járatainak töltöttsége

Hét százalékkal nőtt az elmúlt fél évben a Swiss genfi járatainak töltöttsége, köszönhetően a bázis átstrukturálásának. Sok új járat szezonálisként indult, de pár hónap után úgy döntöttek, egész évben repülni fognak bizonyos új célállomásra.

Versenyjogi panaszt nyújtott be a Ryanair az airberlin-csőd ügyében

Kartellgyanús lenne a Ryanair diszkont légitársaság szerint, ha a Lufthansa átvenné a kedden csődöt jelentett Air Berlin légitársaságot, ezért a cég a német és az európai versenyjogi hivatalhoz fordul.
Hirdetés
Translate »