Közzétette a repülőgépek kibervédelmét biztosító előírások tervezetét az EASA. A változással csökkenthető a hackertámadások repülésbiztonsági kockázata.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség elkészítette a repülőgépek rendszereit érintő előírások módosítását, amely a kibertámadások repülésbiztonságra gyakorolt hatásait hivatott csökkenteni.
Az új szabályozásra azért van szükség a szervezet szerint, mert a mai repülőgépek rendszerei egyre több szálon kötődnek egymáshoz, illetve külső forrásokhoz.
Ma már nemcsak a fedélzeti szórakoztató eszközök kapcsolódnak online hálózatokhoz. Egyre több, a repülőgép repülési tulajdonságait – és így légialkalmasságát – befolyásoló egység is kapcsolatban áll különböző külső adatbázisokkal.
Mivel a modern repülőgépek repülési rendszerei is lehetséges célpontjai egy kibertámadásnak, ez komoly repülésbiztonsági kockázatot jelent.
Az EASA ezért döntött a jelenlegi előírások módosítása mellett, amely meghatározná, hogy egy esetleges hackertámadás hatásait milyen formában kell megvizsgálni az egyes rendszereknél és hálózatoknál.
A felülvizsgálat célja volt továbbá az is, hogy az európai sztenderdeket összhangba hozzák az amerikai Szövetségi Légügyi Ügynökség (FAA) szabályozásával. A tervezetet május 22-ig véleményezhetik az érintettek, ezután véglegesíti az anyagot az EASA.