A német légitársaság pilótái elsöprő többséggel támogatták a szakszervezet sztrájkfelhívását, miután megrekedtek a tárgyalások az eddigi hat forduló után.
A Vereinigung Cockpit (VC) vasárnapi szavazásán a Lufthansa pilótáinak 97,6 százaléka támogatta a szakszervezet béremelésre vonatkozó kezdeményezését, amelyet első körben tárgyalásos úton, ha pedig ez nem vezet eredményre, munkabeszüntetéssel érnének el.
Az aero.de híre szerint a Lufthansa Cargo pilótái még magasabb, 99,3 százalékos arányban biztosították támogatásukról az ügyet. A szavazásban a pilóták több mint 93 százaléka vett részt.
A pilóták 5,5 százalékos béremelést követelnek az idei évre, majd ezt követően automatikusan inflációs mértékű emelést kérnek.
A követelések között szerepel még, hogy a Lufthansa-csoport légitársaságainál a vállalat egységes bérstruktúrát alakítson ki a pilótáknak, amely az alacsony költségek mellett üzemelő leánycégekre, például a Eurowingsre is vonatkozik.
A pilóták kifogásolják azt is, hogy a Lufthansa-csoport egy külön légi üzemeltetői engedéllyel rendelkező, alacsonyabb költségek mellett működő, de az anyacég márkanave alatt repülő légitársaságot alapított, amelyhez útvonalakat szerveztek ki. A „Cityline 2” légitársaságnál dolgozó pilótákra viszont nem vonatkozik a Lufthansa kollektív szerződése.
A mostani szavazás nem feltétlenül jelent sztrájkot, de egyértelmű figyelmeztető jelzés a munkáltató felé, hogy konstruktív lépésekre van szükség a tárgyalóasztaloknál – nyilatkozta Marcel Groels, a VC elnökségi tagja.
A szavazás arra biztosít lehetőséget a szakszervezetnek, hogy azonnali hatállyal sztrájkba hívhassa a Lufthansa és a Lufthansa Cargo mintegy ötezer pilótáját, ha nem sikerül megállapodni a munkáltatóval.
A sztrájkra akár a nyári vagy a szeptemberi forgalmas időszakban is sor kerülhet.
A Lufthansa szóvivője elmondta, hogy tiszteletben tartják a szavazás eredményét, és kifejezte reményét arra, hogy a tárgyalásos úton konstruktív megoldást találnak. Ugyanakkor a szakszervezet közlése szerint a munkáltató a tárgyalások eddigi hat fordulója során nem tett le az asztalra megvitatásra érdemes javaslatot.
Amint korábban megírtuk, a Lufthansa szinte teljes forgalmát megbénította több németországi reptéren a földi személyzet múlt héten megtartott sztrájkja, amely miatt több mit ezer járatot kellett törölni.