Stabilizálódott a német légitársaság járatainak üzemeltetése az elmúlt időszakban, de a munkaerőhiány miatti helyzet csak a téli menetrendben fog megoldódni, a cég eközben megállapodott a béremelésekről a földi dolgozóival, és nyereséges évet vár.
A Lufthansa már túl van a munkaerőhiány okozta nyári forgalmi káosz legnehezebb időszakán, erről Christina Foerster a légitársaság igazgatósági tagja nyilatkozott vasárnap a Funke Mediának a Reuters összefoglalója szerint.
Mint elmondta, a járatüzemeltetés nagyrészt stabilizálódott, de a betegszabadságok száma továbbra is kihívást jelent, így a munkaerőhiány miatt kialakult helyzet csak az október végi téli menetrendre történő átállással fog jelentősen javulni.
A legtöbb járattörlés jelenleg belföldi útvonalakat érint, ahol rendelkezésre állnak alternatívák.
A Lufthansa a múlt hét végén jelentette be azt is, hogy sikerült megállapodnia a fizetésemelésekről a légitársaság földi dolgozóit képviselő Verdi szakszervezettel.
A megegyezés szerint a légitársaság kompenzációt nyújt a megnövekedett infláció miatt összesen több mint húszezer alkalmazottnak, például az utasfelvétel, a repülőgép-karbantartás, a repülőgép-vontatás területén dolgozóknak. Az alacsonyabb alapbérű munkakörökben százalékos arányban jelentősen nagyobb emelést alkalmaznak.
A megállapodásnak köszönhetően elhárult a július 27-ihez hasonló sztrájk lehetősége, amely miatt a légitársaság több mint ezer járatát volt kénytelen törölni.
A cégnek ugyanakkor még meg kell állapodnia a légiutas-kísérők és a pilóták követeléseiről is a szakszervezetekkel. Mint megírtuk, a Lufthansa pilótái is sztrájkra készülnek az eddigi eredménytelen bértárgyalások miatt.
A Lufthansa szintén a múlt hét második felében közzétett gyorsjelentése szerint a cég éves szinten nyereséget vár, az augusztus és december közötti időszakra az előzetes foglalások átlagosan már elérik a járvány előttinek a 83 százalékát.
Bár az elmúlt negyedévben a működési problémák miatt az utasszállítási üzletág továbbra is veszteséges volt, a csoport 393 milliós adózás előtti nyereséggel (EBIT) zárta a második negyedévet.
Ez nagyrészt az áruszállítási üzletág kiemelkedően jó teljesítményének köszönhető.