Március 15-től a nyári menetrend végéig a péntek esti órák helyett szerda reggelenként érkeznek a magyar fővárosba az Air China Csungking és Budapest közötti járatai, a megszokott Airbus A330-as típus mellett a tervek szerint a légitársaság Boeing 787-9 Dreamlinereivel.

Március közepétől változik a menetrend az Air China Csungking és Budapest közötti útvonalán.

A járatsűrűség marad egyelőre heti egyszeri az október végéig tartó nyári menetrendben, de a járatok a pénteki napok helyett szerdánként közlekednek.

Március 15-től, szerdától a CA 435-ös járatok helyi idők szerint hajnali 2-kor szállnak fel Csungkingból, és reggel 8-kor érkeznek meg Budapestre, majd CA 436-os járatszámmal délben indulnak vissza a Jangce partján fekvő kínai nagyvárosba, ahol másnap hajnali háromnegyed ötkor szállnak le.

(Március 15-én és 22-én Magyarországon még a téli időszámítás van érvényben, így a budapesti érkezési és indulási időpontok a fentinél egy órával korábbiak.)

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Air China

Bár az Air China foglalási rendszerében egyelőre továbbra is a megszokott A330-300-as szerepel a budapesti járatoknál, úgy tudjuk: a légitársaság tervei között szerepel, hogy a legmodernebb Boeing 787-9 Dreamliner típusú repülőgépeit állítja forgalomba az útvonalon, amelyeken több prémium turista és valamivel kevesebb turista férőhely áll rendelkezésre.

Az Air China Boeing 787-9-esei 293 utas szállítására képesek háromosztályos elrendezésben. Az üzleti osztályon 30-an foglalhatnak helyet teljesen vízszintes ággyá dönthető, 2-2-2-es elrendezésben lévő üléseken, 34-en prémium turista, 229-en pedig turista osztályon repülhetnek.

Az Air China november 18-án indította el Csungking és Budapest közötti járatait, az útvonalon a járvány előtt a Hainan Airlines repült rövid ideig.

A kínai nemzeti légitársaság jelenleg még Pekingből repül Budapestre Airbus A330-200-as gépeivel hetente egy alkalommal, csütörtökönként. A kínai zéró-covid politika megszűnésével a visszafelé úti hosszú tiencsini kitérőt már kiiktatta a légitársaság. A pekingi útvonalra a légitársaság online foglalási rendszere nem ad ki találatokat a nyári menetrendre.