Kamatostól visszafizette a német gazdaságvédelmi alaptól kapott támogatást a Lufthansa a cég pénteki közlése szerint, így megkezdődhet az állami részesedés eladása.
Carsten Spohr, a Lufthansa-csoport vezetője a tájékoztatás szerint köszönetet mondott a német adófizetőknek és szövetségi kormánynak, hogy a pénzügyi segítséggel jövőt biztosítottak a vállalatnak, így megmenthettek 100 ezer állást – írja az aero.de portál, megjegyezve, hogy több mint 30 ezer munkahelyet viszont megszüntetett a cég, és hogy az osztrák, svájci és belga állami támogatás visszafizetése még hátravan.
Ismeretes, a járvány miatti válság okán a Lufthansa-csoport összesen 9 milliárd eurós állami segélycsomagot kapott tavaly, amelynek része volt hitelkeret és közvetlen kormányzati részesedésvásárlás is. Ahogy nyáron megírtuk, a KfW állami bank kölcsönét már teljes mértékben törlesztette a cég.
Mint arról beszámoltunk, a járvány enyhülésével idén a tőke- és kötvénypiacokhoz fordult a Lufthansa friss pénzt szerezni, mert inkább így kíván eladósodni, mintsem hogy az államnak tartozzon.
A tőkeemelések miatt, illetve a hitelen felül folyósított támogatást biztosító német gazdaságvédelmi alap (WSF) részvényeladásait követően e szervezeten keresztül a kormányzat most még 14 százalékos tőkerészesedéssel bír a Lufthansában.
A kabinet friss közlése szerint az állami tulajdon leépítését öt hónapon belül megkezdi a WSF, és 2023 októberére kell befejeznie, Olaf Scholz pénzügyminiszter ehhez hozzátette: úgy néz ki, hogy az adófizetők nyereséggel jönnek majd ki az ügyletből.
A Lufthansa a szeptemberrel véget ért negyedévre nemrég nyereséget jelentett, nem kis részben az erős cargo-tevékenységnek köszönhetően, de a növekvő utasforgalom is segíti.