Májusban is folytatódott az utasforgalom dinamikus növekedése a budapesti repülőtéren. 2017 májusában 1 140 181 utast kezelt a Ferihegy, mely 12,2 százalékkal haladja meg az előző év ötödik hónapjában mért adatot.
A 2016 májusi 1 016 068 fős utasszámot több mint 124 ezerrel sikerült túlteljesíteni a repülőtérnek 2017 azonos hónapjában.
2017 első öt hónapját tekintve 14,5%-kal növelte az induló és érkező utasok számát a repülőtér az előző év azonos időszakához viszonyítva.
2017 első öt hónapjában 4 788 371 utast kezelt Ferihegy, mely 606 ezer fővel haladja meg a 2016-ban mért 4 172 251 fős utasszámot.
Május hónapban a százalékban mért, 12,2%-os utasszám-növekedés némileg kisebb volt a 2017 áprilisában mért 17,5%-os növekedésénél, azonban ennek oka a naptári hatás (áprilisi ünnepek, hosszú hétvégék) és a 2016 májusi magasabb bázis.
Számos új járat indul a nyári menetrendben is és több légitársaság kapacitást is bővít
Amint arról korábban beszámoltunk a Wizz Air április 5-én indította el az állami támogatással üzemelő nyugat-balkáni járatait Budapestről. Szintén áprilistól nyári időszakra visszatért Ferihegyre a legnagyobb spanyol légitársaság, az Iberia szezonális Madrid-Budapest járata.
A Qatar Airways március közepén jelentette be, hogy heti tízről heti tizenkettőre emeli Doha – Budapest – Doha járatainak számát 2017. május 2-től.
Az Air Canada március végén közölte, hogy a korábban tervezettnél is több járatot üzemeltet Ferihegyre a nyári időszakban: a tervezett heti öt helyett heti hat járat lesz, péntekenként is járnak majd a cég Boeing 767-esei Budapestre Torontóból.
Az új járatok és légitársaságok számát gyarapítja többek között a Flybe London Southendbe közlekedő járata, mely május 4-én szállt le először Ferihegyen, valamint a Ukraine International Airlines Kijev és Budapest közötti, napi rendszerességű járata, mely 2017. június 15-től indult. Az ukrán nemzeti légitársaság 183 ülést kínáló Boeing 737-800 típusú gépeket közlekedtet az útvonalon.
2017. július elsejétől visszatér Ferihegyre a TAP Portugal is, mely hetente hét alkalommal közlekedik Airbus A320-as repülőgépekkel Lisszabon és Budapest között.
2016. rekordév volt a Budapest Airport számára, tavaly a repülőtér utasforgalma minden hónapban felülmúlta az előző évi teljesítményét, sőt egymást követően hat hónapban is meghaladta az 1 millió főt, május és október között hét számjegyű utasforgalmi utas-adatokat regisztráltak a repülőtéren.
2016-ban összesen 11 441 999 induló, vagy érkező utas fordult meg a budapesti repülőtéren, mely 11,1 százalékkal haladta meg a 2015-ben mért 10 298 963 főt.
Arról, hogy milyen ideiglenes és hosszabb távon megvalósuló fejlesztéseket végez a repülőtér üzemeltető a növekvő utasforgalom kezelése érdekében, korábbi cikkeinkben olvashatsz.
A cikk elkészítéséhez a nemzetközi légiközlekedési adatok elemzésével foglalkozó cégek adatbázisaiban található adatokat használtuk – a Szerk.