A United Airlines átvette első Boeing 787-10 Dreamliner repülőgépét a Boeing Charlestonban működő átadóközpontjában.
Ezzel a légitársaság a Dremliner legnagyobb befogadóképességű változatának első üzemeltetője lett Észak-Amerikában. A légitársaság flottájában immár mindhárom 787-es változat, a -8-as, -9-es és -10-es is üzemel.
Az amerikai repülőgépgyártó 2016 decemberében kezdte meg a leghosszabb törzsű Dreamliner, a Boeing 787-10-es első példányának összeszerelését, a prototípus 2017. március 31-én hajtotta végre szűzrepülését.
A 10-es változat 68,28 méter hosszú, 5,5 méterrel hosszabb, mint a 9-es verzió.
Tipikus, kétosztályos székezéssel 330 utast tud a fedélzetére venni, negyvennel többet, mint a 9-es. A -10-es hatótávolsága cserében kisebb, mint a rövidebb törzsű változatoké, 11 910 km.
A 787-10 elméleti, maximális utaskapacitása, sűrű székezéssel 440.
A United Airlines Boeing 787-10 Dreamlinerét 44 United Polaris® business class, 21 United® Premium Plus, 54 nagyobb lábteret biztosító Economy Plus és 199 sztenderd turista osztályú üléssel szerelték fel.
Bár kezdetekben a legnagyobb Dreamlinert belföldi utakon veti be a légitársaság, közlésük szerint a 787-10 az ideális típus számukra a transzatlanti útvonalakon.
A légitársaság Newark – Los Angeles, valamint Newark – San Francisco közötti útvonalakon veti be ezt a változatot 2019 január 7-től és február 14-től. A 787-10 a főszezonban üzemelő napi 12 Newark-Los Angeles járatból kettőn, a napi 15 Newark-San Francisco járatból egyen áll forgalomba.
A légitársaság összesen 14 példányt rendelt a Dreamliner legnagyobb változatából. A Boeing 787-10 változat indító légitársasága a Singapore Airlines, mely idén márciusban vette át az első példányt a típusból.
Így még nem jelentett be senki gépátvételt!
Welcome to the United family, not so little one. #NewPlane #Dreamliner @BoeingAirplanes pic.twitter.com/7GrUOCVwXZ
— United Airlines (@united) November 5, 2018