A Lufthansa-csoport vezérigazgatója szerint az Air Berlin Eurowingsbe való integrálása, illetve az Airbus A320neók üzemeltetése okozza a legnagyobb problémát, a kerozin árának növekedése ezekhez képest eltörpül.

Carsten Spohr a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) madridi konferenciáján beszélt a társaság előtt álló kihívásokról. Mint mondta, az Air Berlin beolvasztása sokkal több időbe, pénzbe és energiába tellett, mint az először gondolták, és a nagy arányú bővítés nem várt üzemelési nehézségeket okozott.

Fotó:AIRportal.hu

A nyári időszakban részben ezek, részben kapacitáshiány miatt minden harmadik járat késett és 18 ezer járatot kellett törölni. Mindez azért, mert az Air Berlin gépeit a megfelelő állapotba kellett hozni, a karbantartó részleg erőn felül dolgozott, hogy a kissé elhanyagolt gépek megfelelő állapotban kerüljenek a Lufthansához.

Ennek ellenére Carsten Spohr történelmi lehetőségnek nevezte a néhai berlini versenytárs integrálását a hálózatba, hiszen ennek is köszönhetően Európában 14 százalékos részesedésük van, ezzel piacvezetőek a kontinensen.

Részben emiatt is a vezérigazgató visszautasította, hogy válsághelyzet állt volna elő a német cégcsoportnál. Az, hogy 30-ről 70 dollárra nőtt az olaj ára csak egy tényező, amit kezelni kell, ennek is köszönhetően emelik meg a legalacsonyabb jegyárakat. Ezzel egy időben viszont a Lufthansa működésének második legjobb pénzügyi évében van, a forgalom kétszámjegyű növekedést mutat, messze vannak tehát Spohr szavai szerint a válságtól.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A vezető szerint a másik fő problémát az Airbus A320neók üzemeltetése okozza. Korábban már beszélt róla, most Madridban is felemlegette, hogy a Pratt hajtóművel szerelt gépek rendelkezésre állása elég alacsony: a napi tervezett repült óraszám felét tudják teljesíteni, további gond, hogy eddig a korábban tervezett gépmennyiség felét tudták csak átvenni a gyártótól.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte: 3,5 éve tart a probléma és eléggé frusztráló, hogy nem tudják azt a szolgáltatást nyújtani az utasoknak, mint amire képesek lennének, ha nem lennének gondok a neókkal.