Bár a 737 MAX-ok földre parancsolása 200 millió eurós kárt okozott eddig a TUI-nak, a cég továbbra is megbízik az amerikai gyártóban. Azonban a nem várt plusz kiadás miatt a turisztikai holding profitfigyelmeztetést adott ki.
A Reuters jelentése szerint a TUI-csoport azt közölte, a MAX-ok helyettesítése 200 millió eurós lyukat ütött a költségvetésében, ezért kénytelen profitfigyelmeztetést kiadni. E szerint az adózás előtti eredmény a tavalyihoz képest 17 százalékkal alacsonyabb lehet, de ha júliusnál tovább húzódik a gépek repülési tilalma, akkor akár 26 százalékot is eshet a mutatójuk. Tavaly a cég 1,1 milliárd eurós adózás előtti eredményt ért el.
A figyelmeztetés miatt a társaság részvényei rekord alacsony szintre estek a frankfurti tőzsdén. Emellett az Ethiopian Airlines lezuhanása óta a TUI foglalásai 10 százalékkal csökkentek a főbb piacokon.
A MAX-ekkel kapcsolatos probléma ellenére azonban a társaság kiáll a Boeing mellett, David Burling igazgatósági tag azt mondta, a cégnek nem áll szándékában a MAX-ekre vonatkozó rendelését visszamondani. Friedrich Joussen vezérigazgató ehhez hozzátette: éves szinten repülőgépenként 1 millió dollárt spórolnak meg csak a fogyasztáscsökkenés miatt. A vezérigazgató biztosra vette, hogy jövőre a repülési tilalom miatt kártérítést kapnak a repülőgépgyártótól.
A TUI már a második légitársaság, amelynek csökkentenie kellett profitvárakozásait, csütörtökön a MAX-ok legnagyobb üzemeltetője, az amerikai Southwest is bejelentette, hogy a korábban vártnál alacsonyabb pénzügyi eredményre számít, de a United és az Air Canada is jelezte, hogy negatív hatásokkal számolnak.