Gurulóúton kezdték meg a felszállást a Transavia 1041-es, haníai járatát teljesítő gép pilótái az amszterdami repülőtéren. A légiforgalmi irányító utasítására azonban megálltak, majd néhány perc múlva a futópályáról rendben elindult a járat.

Illusztráció. (Fotó: AIRportal.hu)

A Transavia PH-HSJ lajstromjelű Boeing 737-800-asa reggel negyed 7-kor indult Kréta szigetére, azonban a pilóták a felszállást első próbálkozásra a számukra kiadott 18C futópályával párhuzamos „Delta” jelű gurulóútról kezdték meg.

A toronyban szolgálatot teljesítő légiforgalmi irányító még időben észlelte a tévedést és azonnali megállásra utasította a személyzetet.

Ezt követően a repülőgép visszagurult a futópálya elejére, ahonnan végül felszállt és további problémák nélkül elérte célállomását.

A holland hatóságok vizsgálatot indítottak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A radaradatok és a légiforgalmi irányítás hangfelvételei alapján a járat az állóhely elhagyása után a 18C jelű futópályával párhuzamos „Charlie” gurulóúton haladt, mikor megkapta a felszállási engedélyt.

A Transavia 1041-es járat „gurulóutas”, majd normál felszállása (Forrás: Flightradar24)

Ezután a pilóták rövidebb útvonalat kértek, azonban egy olyan gurulóúton keresztül („W2”), amely csak a futópályához közelebbi, „Delta” gurulóútról érhető el. A légiforgalmi irányító fel is hívta a figyelmüket, hogy ez inkább kerülőút lenne.

Ezért a személyzet végiggurult a számukra eredetileg kijelölt útvonalon, azonban a futópályára gurulás helyett már az első lehetőségnél balra fordult.

Szerencsére a nekifutás megkezdésekor sem légi-, sem földi jármű nem tartózkodott a gurulóúton. A légiforgalmi irányító időben észlelve a tévedést, azonnal megállásra utasította a pilótákat.

A repülőtéren az esemény idején jó időjárási körülmények uralkodtak, de még sötét volt, amely az elmúlt években többször megnehezítette a pilóták tájékozódását.