Videót tett közzé az Air Serbia az új Airbus A330-asának festéséről, a vezérsíkra a híres szerb származású feltaláló, Nikola Tesla arcképe került.
A repülőgép festésének elkészítése nyolc napot vett igénybe, elkészítéséhez 22 különböző színt és összesen 250 liter festéket használtak fel. Az A330-as az Air Serbia Belgrád és New York közötti útvonalán áll majd forgalomba.
Amint korábban megírtuk, az Air Serbia lecseréli egyetlen szélestörzsű repülőgépét, egy tizenkét és fél éves ex-Aeroflot gép érkezik az Etihad Airwaystől bérelt példány helyébe.
Az Air Serbia a koronavírus járvány egy évvel ezelőtti kezdete óta több, a flottáját érintő változtatást végrehajtott, valamint újratárgyalta repülőgépei lízingszerződéseit.
Több évnyi tervezgetés után kivonták a Boeing 737-300-as típust, felmondták egy ATR72-es és egy Airbus A320-as lízingjét, miközben két A319-es érkezett a flottába.
Mint megírtuk, a szerb állam tavaly decemberben feltőkésítette az Air Serbiát, ezzel párhuzamosan az Etihad Airways részesedése 49-ről 18 százalékra csökkent a cégben.