Több mint egymillió-kétszázezer utas fordult meg 2022 hatodik hónapjában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, az idei első félév forgalma már meghaladta a tavalyi egész évest. Júniusban a cargo-forgalom viszont gyengébb volt a tavalyinál.
A magyar főváros légikikötőjében 1 208 169 utast regisztráltak idén júniusban, ez a járvány kezdete óta a legmagasabb havi utasszám, és mindössze 18 százalékkal marad el 2019 hatodik hónapjának eredményétől.
Az idei első félévben összesen 5 280 868 utast kezelt a Budapest Airport, ami 28 százalékkal marad el a járvány előtti rekordév első hat hónapjában jelentett 7 377 096 induló és érkező utasszámtól.
Az utasok mennyisége az idei év első hat hónapjában már meghaladta 2021 teljes éves forgalmát.
A budapesti reptéren a kezelt árumennyiség idén júniusban 14 528 tonna volt, ami 705 tonnával, 4,6 százalékkal marad el a tavalyi év azonos hónapjában jelentett 15 233 tonnától.
A repülőtér üzemeltetőjének lapunkhoz eljuttatott adatai alapján 2022 első hat hónapjában összesen 98 534 tonna árut kezeltek Ferihegyen, ami 13,5 százalékkal, 11 735 tonnával haladja meg a tavalyi év azonos időszakának eredményét.
A közölt adatokba a repülőtéren áthaladó, de közúti fuvarozással szállított áru mennyiségét is beleszámolja az üzemeltető.
A Liszt Ferenc reptéren 9 453 le- és felszállást regisztráltak múlt hónapban, ami 15 százalékkal marad el a 2019. júniusi adathoz viszonyítva.
A le- és felszállások száma utoljára 2020 januárjában volt kilencezer felett a budapesti repülőtéren.
Az idei év első hat hónapjában 45 560 gépmozgás volt Ferihegyen, ez 21 százalékkal marad el 2019 azonos időszakának adatától.
Ismeretes, a 2019-es rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 16 173 489 utas fordult meg a repülőtéren, ami 8,8 százalékos növekedés volt a megelőző évhez képest. Bár 2020 erősen indult, márciustól, a világjárvány miatt elrendelt utazási korlátozások következtében jelentős mértékben lecsökkent a forgalom, a reptér mindössze 3 millió 859 ezer utast regisztrált a járvány első évében.
Rendkívül alacsony utasforgalommal indult a tavalyi év is, az első félévben alig több mint hatszázezer utast kezelt a Liszt Ferenc-repülőtér, a második félévben viszont már több mint négymillióan vették igénybe a légikikötőt, így az éves forgalom 2021-ben 4 millió 622 ezer volt.