Az orosz Szövetségi Légiközlekedési Ügynökség kiadta a Klimov TV7-117ST-01 hajtómű típustanúsítványát, amelyet az Iljusin Il-114-300-as légcsavaros regionális típuson használnak.
Az erőforrás tanúsítása a hatóság közlése szerint jelentős lépés a szűzrepülését még 2020 decemberében teljesítő Iljusin Il-114-300-as forgalomba állításához szükséges engedélyek megszerzése felé.
Mint ismert, az Il-114-300 tesztrepüléseit 2021 augusztusában fel kellett függeszteni, a hajtómű egy másik változatával felszerelt Iljusin Il-112V katonai teherszállító három halálos áldozatot követelő, tesztrepülés során történt lezuhanása után.
Bár a baleset hivatalos vizsgálatának eredményét még nem hozták nyilvánosságra, a legvalószínűbb okként a leállt hajtóművet neveztek meg – jegyezte meg a hírhez fűzött kommentárjában az Aerotime.
A Klimov TV7-117 fejlesztését az 1980-as évek végén kezdték el, az erőforrás jelentősen modernizált ST változatát 2014-2016 között dolgozták ki, és 2016-ban kezdődött meg a tesztelése.
Ezt a változatot kifejezetten a turbólégcsavaros utas- és katonai szállítógép-típusok új generációjához tervezték, ezek közé tartozik az Il-114-300 és az Il-112V, sőt a Mi-38-as szállítóhelikopter is, de egy átdogozott, továbbfejlesztett változatát szánják egy másik készülő regionális repülőgép, a TVRS-44 Ladoga számára.