Tim Clark szerint ha a légitársaságok elegendő pénzt tennénk le az asztalra az Airbusnak, létrejöhetne egy új, takarékosabb A380-as, eközben a dubaji légitársaság nem számít 2027 második negyedéve előtt az első Boeing 777-9-es gépére.

Könnyebb anyagok még kiterjedtebb használatával, aerodinamikai finomításokkal és Rolls-Royce UltraFan technológiájú hajtóművek révén akár 25 százalékkal is hatékonyabb, azaz üzemanyag-takarékosabb és olcsóbban üzemeltethető lenne egy új változatú A380-as – nyilatkozta Tim Clark, az Emirates elnöke a Business Insidernek.

Arra a kérdésre, hogy szerinte az Airbus továbbfejlesztené-e és újra gyártásba helyezné-e a kétszintes típust, a szakember azt felelte, hogy lát erre rá esélyt.

Hozzátette: ha a légitársasága kevésbé lenne kockázatkerülő, és 20 milliárd dollárt letenne az asztalra, az európai gyártó „valószínűleg megépítené”. Az Airbus nem kívánta kommentálni az értesülést. Tim Clark nem először szorgalmazta az A380-as megújítását – a témáról itt és itt is írtunk korábban.

Forrás: Emirates

Mint ismert, az Emirates 118 példányt számláló Airbus A380-as flottájával a típus legnagyobb üzemeltetője a világon, a légitársasághoz került az utolsó legyártott példány is 2021-ben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Airbus összesen 251 A380-asra szerzett megrendelést 14 ügyféltől, a légitársaságok a magas üzemelési költségek miatt nem rendeltek többet belőle, sőt több cég részben vagy egészben ki is vonta flottájából a típust. A gyártósorok leállításáról még 2019-ben hozott döntést az Airbus.

Tovább késik a 777X

Kapcsolódó hír, hogy a Bloomberg a napokban számolt be arról: az Emirates további csúszásra számít a Boeing 777X programjánál.

A legfrissebb értesülés szerint a dubaji légitársaság által megrendelt 205 példányból az első 777-9-es várhatóan 2027 második negyedéve előtt nem érkezik meg.

A típus indító légitársasága a legfrissebb hírek szerint a Lufthansa lesz.

Forrás: Emirates