Az európai gyártó változatlanul 820 repülőgépet adna át idén, annak ellenére, hogy több beszállítónál nehézségek vannak, illetve jelenleg is 60 elkészült gép áll hajtóművek nélkül.

Az Airbus 306 repülőgépet adott át az első félévben, és a gyártó féléves eredményközlése szerint 60, már elkészült példány várakozik telephelyein hajtóművek nélkül.

Ennek ellenére a vállalat fenntartja, hogy 2025-ben 820 darab kereskedelmi repülőgépet adna át, és arra számít, hogy az év végére nem állnak hajtóművek nélkül várakozó példányok a gyárak előterein.

Guillaume Faury vezérigazgató szerint a cél teljesítése nem hasonlítható „egy könnyű sétához a parkban”, de a hajtóműgyártók által leadott tervek szerint teljesíthető, a szállítások jelentős részét ígérik az év utolsó hónapjaira.

Jelenleg a GE Aerospace és a Safran közös vállalataként működő CFM International küzd nagyobb hátralékkal, de a Pratt & Whitney is csúszásban van, főként a közelmúltbéli sztrájk hatásai miatt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Airbus

Az Airbus a telephelyeken felgyűlő, átadásra váró gépek negatív pénzügyi hatása árán is próbálja a járvány előtti szint közelében tartani a gyártósorok teljesítményét, annak érdekében, hogy a beszállítói lánc működését és pénzügyi stabilitását biztosítsa.

A hajtóművek késése mellett a beszállítói késések egyes kabinberendezési elemeket is érintenek, például az American Airlines a napokban vette át első Airbus A321XLR repülőgépét, ám azt rögtön le is tárolták Hamburgban, mert az ülések késnek.

Az A220-asok és A350-esek esetében a Spirit AeroSystems két gyártó közötti felosztásához szükséges hatósági jóváhagyások nehézkessége miatti csúszása jelent kockázatot, az A320-as család, valamint az A330-asok és A350-esek szárnyainak gyártását pedig az Egyesült Királyságban működő broughtoni és filtoni üzemekben várható sztrájk veszélyezteti.

A repülőgépgyártó fenntartja, hogy A220-asból 2026-ra 14, az A320neo családból 2027-re 75, A350-esből 2028-ra pedig 12 példányt gyártana havonta, az A330-asok gyártási rátáját 2029-ben a jelenlegi havi négyről ötre emelik.

Az első félévben a vártnál kevesebb átadott repülőgép miatt az Airbus kereskedelmi repülőgépek üzletágának bevétele a tavalyi azonos időszakéhoz képest 2 százalékkal, 20,8 milliárd euróra csökkent, a  kiigazított féléves eredmény pedig 12 százalékkal, 1,7 milliárd euróra esett vissza.

Forrás: Airbus