Nagyon visszavettek a lendületből a nagy repülőgépgyártók januárban, a döglött hónapot az Airbus vitte rendelésben és a Boeing átadásban.

Decemberben mindkét gyártó kiszenvedte magából, amit lehetett, ebben főként az Airbus jeleskedett, a toulouse-iak egyetlen hónap alatt több gépet adtak el, mint szinte addig a teljes évben. A szerződéseket előre hozták, de most ennek kicsit megitták a levét.

Géprendelések

Forrás: Airbus

Az Airbus összesen húsz gépre szerzett megrendelést és ebben még nincs benne az Emirates-el kötött megállapodás, vélhetően azért, mert azt csak hétfőn véglegesítette a dubaji légitársaság. Eladtak viszont 15 A320neót a CALC lízingcégnek és 5 ceót az amerikai Spirit Airlines-nak. A többi típusra egyelőre még nem jelentkezett senki.

A Boeing nem sokkal teljesített rosszabban, az amerikaiak a katonai megrendeléseket leszámítva 18 gépet adtak el januárban, ezek mindegyike 737 MAX volt, a megrendelők kilétét pedig egyelőre jótékony homály fedi.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az adatok a bruttó eladásokat tükrözik, tehát nem tartalmazzák az időben korábbi rendelésre vonatkozó lemondásokat.

Átadások

Átadások terén az Airbus szintén nagyon meghúzta az előző év végét, és úgy tűnik, hagyott egy kis időt a munkásoknak, hogy pihenjenek. Kicsit talán túl sokat is, mindössze 27 gépet gurítottak ki a toulouse-i és hamburgi gyárakból. Elkészült 21 darab A320-as, 2 darab A330-as és 4 A350-es is.

A Boeing kicsit fegyelmezettebb volt, és a trendeknek megfelelően erősebb hónapot zárt az átadások terén, mint az Airbus. Összesen 42 repülőgép hagyta el a gyártócsarnokokat, elrepült 8 Dreamliner, 3 triplahetes, 1-1 Jumbo jet és 767-es, valamint 29 darab 737-es.