Címlap Szerzők Írta AIRportal.hu

AIRportal.hu

16180 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Kilenc és fél millió utas és 230 ezer tonna áru az első félévben Ferihegyen

Az utasforgalom 5,47, a légiáru mennyisége pedig 15,8 százalékkal bővült az első félévben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ezzel mindkettő történelmi csúcsot ért el.

Károsíthatja a pilótafülke ablakát a tanúsítvánnyal nem rendelkező árnyékoló

Miután megrepedt egy A320-as pilótafülkéjében a szélvédő belső, műanyag rétege, az Airbus ismét felhívta a figyelmet arra, hogy ezeket súlyosan károsíthatják az utólag vásárolt napellenzők vagy tapadókorongos tartók. 

Tolvajok fosztogatnak a Swiss hosszútávú járatain

A svájci légitársaság óvintézkedéseket vezetett be a Zürich és Hongkong közötti útvonalán, miután az elmúlt hónapokban több alkalommal is előfordult, hogy tolvajok utastársaik kézipoggyászából loptak értéktárgyakat.

Négy reptéri dolgozó maláriával fertőződött meg Frankfurtban

A hatóságok szerint nagy valószínűséggel egy repülőgép fedélzetén behurcolt szúnyog fertőzte meg az alkalmazottakat, a jelenséget „airport malaria” néven ismeri a szakirodalom.

Elkészült az Emirates századik felújított fedélzetű repülőgépe

Az Emirates flottamodernizációs programjában eddig 47 Airbus A380-as és 53 Boeing 777-es utasterét újították fel Dubajban. 

Gyártásban és értékesítésben is az Airbus vezet az első félévben

Az Airbus 351, a Boeing 314 repülőgépet adott át az idei év első felében, az európai cég pedig közel kétszer annyi gépet adott el, mint amerikai riválisa.

A hajtóműből kirepülő törmelék miatt tört be a Ryanair 737-esének ablaka

A vizsgálat eddigi adatai szerint a meghibásodott hajtóműből kirepülő törmelék okozta a Boeing 737-800-as egyik utastéri ablakának minapi betörését, amely miatt egy utas megsérült.

Repülőtéri műszaki eszközkezelő

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Két új útvonal és járatsűrítések a Wizz budapesti téli menetrendjében

Közvetlen járatokat indít Oslóba és az egyiptomi Marsa Alamba, emellett hét meglévő útvonalán növeli a járatok számát a Wizz Air a téli menetrend kezdetétől.

A korábban közöltnél jóval többen sérültek a Lufthansa Dreamlinerének frankfurti balesetében

Az előzetes balesetvizsgálati jelentés szerint 23 ember sérült meg a Lufthansa Boeing 787-9-esének június 4-i frankfurti balesetében, az állóhelyen végrehajtott futómű-ellenőrzésnél az orrfutó becsukódását megakadályozó csapszeget nem helyezték el a karbantartók.

Spanyolországban terjeszkedik a Wizz Air

A diszkont légitársaság Madridban és Valenciában nyit bázist az idei téli menetrend kezdetén, és számos belföldi útvonalat is indít az ibériai országban.

Megkezdődött az első 737 MAX összeszerelése a Boeing új everetti gyártósorán

A Boeing megkezdte az első 737 MAX repülőgép összeszerelését az új, everetti "North Line" üzemében, a vállalat szerint a kapacitásbővítés lehetővé teszi a típus gyártási ütemének további növelését anélkül, hogy az a minőség rovására menne.

Elindult a Condor magyar nyelvű weboldala

A német szabadidős légitársaság magyar nyelvű honlapján elérhetők a járataival, szolgáltatásaival és viteldíjaival kapcsolatos információk, valamint a foglalási és az online utasfelvételi lehetőség is.

Közös vállalatot alapít a hidrogénhajtás fejlesztésére az Airbus és az MTU

Az Airbus és az MTU Aero Engines új vegyesvállalata hidrogén üzemanyagcellás hajtásrendszerek fejlesztésére és piaci bevezetésére összpontosít majd.

Felfüggesztették a TezJet működését a cég MD-83-asának balesete után

Felfüggesztették a kirgiz TezJet légitársaság üzemelését, miután egyik McDonnell Douglas MD-83-as repülőgépének bal főfutója összecsuklott a felszállás előtt a biskeki Manasz repülőtéren. 

Növelte a 777X-család hivatalosan meghirdetett hatótávolságát a Boeing

A gyártó honlapján a 777-8, a 777-9 és a 777-8F áruszállító egyaránt nagyobb hatótávolsággal szerepel mint eddig, a változtatás okát azonban nem indokolták.

A tengerbe zuhant egy Pakisztánba tartó áruszállító repülőgép

Pakisztán légterének közelében eltűnt a radarról egy Sardzsa és Karacsi között közlekedő Boeing 737-400 (BDSF) típusú áruszállító öt fős személyzettel a fedélzetén, sajtóértesülések és a virtuális radarok adatai szerin a tengerbe zuhant, a hatóságok kutató-mentő akciót indítottak.

Fegyveres biztonsági őr

Budapest Airport Zrt.

Megszerezte a hatósági tanúsítást az E-Jet család több típusa Indiában

Az indiai polgári légiközlekedési hatóság engedélyt adott az Embraer E190, E195 és E195-E2 típusok országon belüli forgalomba állításához, amely új lehetőségeket nyithat az indiai regionális légiközlekedés fejlesztésében.

Légiforgalmi irányítói szimulátorral toboroz az EFOTT-on a HungaroControl

Interaktív programokkal és légiforgalmi irányítói szimulátorral várja az érdeklődőket az idei EFOTT fesztiválon a magyar léginavigációs szolgáltató. 

Boeing 777F gépeket rendelt a Saudia, régebbi 777-esei pedig Iránba kerültek

A szaúd-arábiai légitársaság áruszállító flottája modernizálására kért még négyet a Boeing 777F mostani generációs változatából, a cég mindeközben tagadja, hogy bármi köze lenne korábbi 777-200ER utasszállítói Iránba kerüléséhez.

Elfogadásra ajánlja a Castlelake legújabb felvásárlási ajánlatát az Easyjet igazgatósága

Fordulatot vett a diszkont légitársaság felvásárlási folyamata, az igazgatótanács az amerikai befektető ötödik, részvényenként 6,90 fontos ajánlatát már elfogadásra ajánlaná a részvényeseknek.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

B1 Licensed Aircraft Engineer

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Építőmérnök projektmenedzser

Budapest Airport Zrt.

Aerospace ügyintéző

Airmax Cargo Budapest Zrt.

Építész projektmérnök

Budapest Airport Zrt.

Raktáros

Memories of Hungary Kft.
Hirdetés