Címlap Szerzők Írta Körtvélyes Tivadar

Körtvélyes Tivadar

3266 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Több milliárd eurós támogatást kér az államtól az új berlini reptér

Sok évig tart majd, amíg a Brandenburg-reptér a hosszú és költséges építkezés anyagi terhével megbirkózik, hacsak nem ad az állam újabb anyagi segítséget, amelyről már tárgyalnak is.

Hetven százalékkal kevesebb utas volt 2020-ban az európai reptereken

Utoljára 25 éve volt ilyen kevés az érkezők és indulók száma az európai repülőtereken, a légikikötőknek a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa itteni szervezete (ACI Europe) anyagi támogatást szeretne.

Több szélestörzsű géptípust is kivon flottájából a Thai Airways

Hírek szerint a légitársaság a csőd szélére került, ezért pilótákat bocsát el, és megválik három szélestörzsű típusától, köztük az összes A380-asától és Boeing 747-esétől is.

Légiközlekedési szervezetek tervet készítettek a karbonsemlegesség elérésére

Stratégiát dolgozott ki öt jelentős európai légiközlekedési testület arra, hogy miként váljon karbonsemlegessé a repülés 2050-re.

Nem épül meg a negyedik terminál a Charles de Gaulle-reptéren

Környezetvédelmi okok miatt a francia kormány úgy döntött, nem valósulhat meg Párizs fő légikikötőjében a tervezett új utasforgalmi csarnok.

Az Easyjet a bizonytalanság, az Emirates az elhúzódó visszarendeződés miatt aggódik

Johan Lundgren, az Easyjet vezetője a legfájóbb pontnak a bizonytalanságot tartja, az Emirates első embere szerint pedig ősznél korábban nem lesz fellendülés.

Kötelezővé tenné a fenntartható kerozin használatát több uniós ország

Nyolc tagállam miniszterei arra kérték az Európai Bizottságot, hogy az autók benzinébe kevert etanolhoz hasonlóan írja elő a szintetikus üzemanyag használatát a légiközlekedésben is.

Több repülőgépet adott át a Boeing januárban, mint az Airbus

Felpörgette az átadásokat a Boeing a 737 MAX engedélyezése után, megelőzve az Airbust, új megrendelésből is többet gyűjtött, bár alig néhány példányt.

Ingyenes tanfolyamot indít az IATA elbocsátott légiutas-kísérőknek

Állásukat vesztett légiutas-kísérők jelentkezhetnek a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) online kurzusára, a tanfolyam regisztrációhoz kötött.

Boeing 787-esek helyett 777X-eket kér a Singapore Airlines

A Singapore Airlines takarékosságból később veszi át új repülőgépeit, és több Dreamlinerre szóló megrendelését a nagyobb Boeing-típusra váltja, bár kevesebbet is kér belőlük.

Fenntartható üzemanyagot gyártó cégbe vásárolja be magát az IAG

Tulajdonrészt vásárolt az International Airlines Group egy amerikai, fenntartható kerozint gyártó cégben, miközben 13 ezer dolgozó elbocsátását tervezi.

Szigorúbban ellenőrzi a 777X-et az európai hatóság

A Boeing új szélestörzsű típusának a gyártó által vártnál szigorúbb és mélyrehatóbb vizsgálatokon kell átmennie, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség több rendszerével is elégedetlen. Eközben az Emirates 777X rendelései harmada helyett inkább Dreamlinereket venne át.

Túlélte a London-Maastricht utat egy potyautas a futóműaknában

Szerencséjére kihűléses tünetekkel átvészelte az utat az a 16 éves fiú, akit a maastrichti repülőtéren találtak meg egy Londonból érkező áruszállító repülőgép futóműaknájában.

A Lufthansa-csoport cégeitől elbocsátottak a Eurowings dolgozói lehetnek

Megállapodást kötött a ver.di szakszervezettel a Eurowings, így a Lufthansa-csoport fapadosánál folytathatják pályafutásukat a más leánycégektől kirúgott légiutas-kísérők.

Szétbontják a Hamburgban és Berlinben lévő Boeing 707-eseket

A koronavírus-járvány miatt a német repülőterek a náluk lévő, Lufthansa-színekre festett Boeing 707-eseket nem tudják tovább fenntartani, ezért szétbontják őket.

Újabb légitársaságot alapíthat Szaúd-Arábia

A következő pár évben bővítené a turizmusát Szaúd-Arábia, ezért új légitársaságot indítana az állam, amellyel a Saudia és leánycégei mellett a Wizz Air Abu Dhabinak is konkurenciát állíthatnak.

Kötvénykibocsátásból fizeti vissza a Lufthansa az állami hitel egy részét

A vezetőség minél előbb szabadulni akar a 9 milliárdos állami támogatástól, most kötvénykibocsátással szereztek annyi pénzt, amelyből visszafizethetik a belőle eddig felhasznált összeget.

Irán felélesztené az Airbus, az ATR és a Boeing gépeire szóló megrendeléseit

Levélben fordult a három gyártó vezetéséhez az iráni légiügyi hatóság, megtudakolni, hogy számíthatnak-e a 2018-ban a szankciók miatt felfüggesztett szerződések újraindítására.

Keleti csoda: nyereséges lett 2020-ban a Korean Air

Az első félév után a teljes pénzügyi évet is nyereséggel tudta zárni a Korean Air, az egyedülálló siker kulcsa az, hogy megfelelően álltak át az áruszállításra.

Pár órát repülnek csak az Air France-KLM gépei, újabb állami pénzre lehet szükség

Nehézkes az üzemelés, ezért szükséges lehet a cég állami feltőkésítése, de cserébe résidőket kellene leadnia, ami nem volna méltányos Benjam Smith vezérigazgató szerint.

Szarajevóban nyit bázist a Wizz Air

Bosznia-Hercegovina fővárosában nyitja meg legújabb bázisát a Wizz Air, a légitársaság májustól egy Airbus A320-ast állomásoztat a szarajevói repülőtéren.

Lehetséges, hogy idén alig növekszik majd a forgalom

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség vezető közgazdásza szerint egyre nagyobb az esély arra, hogy a légiközlekedés teljesítménye a 2019-es szintnek csak alig több mint harmadát éri el.

Három éven belül elindítaná újabb ultrahosszú járatait a Qantas

Nem tett le az Ausztrália keleti partját többek közt New Yorkkal és európai városokkal összekötő járatok tervéről a légitársaság, a vezérigazgató emellett A380-asaik visszatéréséről is beszélt.

Csak 2023-ban áll forgalomba a 737 MAX 10

A 777X után a Boeing újabb típusnál jelentett be halasztást, ezúttal a legnagyobb MAX, a 10-es verzió kereskedelmi forgalomba állását tolták el 2023-ra.

Már idén 20 százalékkal nőhet az üzleti utazásból származó bevétel

Egy globális kereskedelmi szervezet szerint a lakosság átoltottságának növekedésével jelentősen több lesz a bevétel az üzleti célú utazásokból, de a 2019-es szintet még évekig nem éri el.

Építs karriert a Lufthansa Technik Budapestnél!

A vállalat egyedülálló, repülőgép-szerelői (CAT-A) karrierlehetőséget kínál pályakezdőknek és pályaváltóknak, amellyel elsajátíthatják a szakma fortélyait, egészen az alapoktól.
Hirdetés
Translate »