Az ír fapados légitársaság 1,1 millió aláírást gyűjtött beadványához az Európai Bizottságnak, amelyben azEU légiközlekedését megnehezítő sztrájkok miatt a testület közbelépését követelik.
A légitársaság közleménye szerint felszólítja az Ursula von der Leyen vezette testületet, hogy tegyen eleget a több mint 1,1 millió uniós utas petíciójának, és követelje meg az összes tagállamtól, hogy a légiforgalmi irányítók sztrájkjai idején biztosítsák a légterükön átrepülő járatok zökkenőmentes közlekedését, hasonlóan a Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban már érvényes szabályokhoz.
A Ryanair a sztrájkjog tiszteletben tartása mellett azt szorgalmazza, hogy abban az esetben, ha a nemzeti léginavigációs szolgáltatók munkabeszüntetése idején járatok törlésére kerül sor, akkor az adott tagállamba érkező vagy onnan induló belföldi és rövid távú, ne pedig az átrepülő járatokat érintse.
Emellett azt követelik, hogy sztrájkot megelőzően 21 nappal kelljen előzetes értesítést kiadni, valamint a feleket kötelezzék arra, hogy a sztrájk előtt tárgyalásos úton, közvetítő segítségével próbálják meg rendezni a munkaügyi konfliktust. Amennyiben mindezek ellenére sor kerül az akcióra, akkor 72 órával annak kezdete előtt kelljen bejelenteni a részt vevő dolgozók arányát.
A fapados légitársaság közlése emlékeztet arra, hogy 2023 első öt hónapjában 57 olyan nap volt, amikor sztrájkoltak a légiforgalmi irányítók, ami tízszer több, mint 2022-ben, emiatt a légitársaságoknak több ezer járatot kellett törölniük. Az élenjáró francia sztrájkok miatt aránytalanul sok olyan járatot is törölni kellett a cég szerint, amely csak átrepült volna az ország légterén, mert az ottani törvények a belföldi és rövid távú útvonalakra határoznak meg minimális szolgáltatási szintet, míg az átrepülőket nem védik.