Kiadta a 737 MAX 9 kereskedelmi forgalomba állításához szükséges, a típus kiegészítő légialkalmassági engedélyét az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA).

Az engedély, egész pontosan az „amended type certificate” (ATC) kiadása a 2017 márciusában két repülőgéppel megkezdett és sikeresen végrehajtott tesztprogram eredménye. A tanúsítvány igazolja, hogy a típus kezelése, rendszerei, teljesítménye megfelel a hatályos szabályoknak.

A Boeing az engedély birtokában megkezdheti a MAX család második változatának kereskedelmi forgalomba állításához szükséges végső előkészületeket.

A MAX 9 indító légitársasága a Lion Air Group lesz, mely várhatóan márciusban veszi át az első példányt.

Forrás: Boeing

Az új generációs CFM International LEAP-1B hajtóművekkel felszerelt repülőgép székezéstől függően 178-220 utas szállítására lesz képes, a maximális befogadóképessége húsz utassal több (plusz három széksor), mint a 8-as alapverzióé, míg hatótávolsága megegyezik a kisebb testvérével: 6 510 km.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A repülőgép törzsének hossza 42,2 méter, mely 2,7 méterrel hosszabb a 39,5 méteres MAX 8-nál. A 9-es szárnyfesztávolsága 39,5 méter, maximális felszállótömege 88 314 kg.

A Boeing 737 MAX család a Boeing eddigi legsikeresebb típuscsaládja ami az értékesítési számokat illeti, több mint 4300 példányra érkezett eddig megrendelés 93 vásárló részéről.

A MAX család négy változatban készül, a MAX 8 alapverzió 2017 márciusában kapta meg az engedélyt a forgalomba állításhoz és 2017. májusában állt kereskedelmi forgalomba a malajziai Malindo Air flottájában. A MAX 8-asnak lesz még egy sűrűbb székezésű, plusz vészkijárattal szerelt változata is, a diszkont légitársaságok igényeire szabott MAX 200.

A típuscsalád legkisebb változata, a MAX 7 2018 február 5-én gördült ki a gyártósorról Rentonban.

A 2017-es Paris Air Show-n bejelentett leghosszabb MAX 10-es változat konfigurációját pedig éppen a napokban véglegesítette a Boeing, melyet követően elkezdődik a végleges gyártási tervek készítése.