A Liszt Ferenc repülőtéren a tavalyi év utolsó hónapjai ígéretes növekedést mutatnak, az üzemeltető Budapest Airport több hosszútávú járat nyári visszatéréséről tárgyal, és mivel a légiáru-forgalom rekordokat dönt, már idén tervezik a Cargo City bővítését.

A Budapest Airport 2021-et összefoglaló közleménye emlékeztet arra, hogy a reptér a második olyan évét zárta tavaly, amelyre a koronavírus-járvány súlyosan rányomta bélyegét.

Az utasforgalom éves szinten továbbra is csak a járvány előtti szint egyharmadát érte el, azonban ha az elmúlt néhány hónapot vesszük figyelembe, már a járvány előtti szint felét meghaladta.

Összhangban a nemzetközi, különösen az európai trendekkel, a budapesti repülőtér utasforgalma lépésről lépésre halad a 2019-es adatok irányába: folyamatosan indultak újra a járatok, egyre kevesebb volt a földön parkoló repülőgép.

A légitársaságok rugalmasan reagáltak a körülmények változására, és sok esetben új célállomásokat is elérhetővé tettek – emlékeztet a közlemény, amely szerint egyértelműen látszik, hogy az átoltottság növekedésével az utazási kedv és egyben a lehetőség is visszatért, hiszen az országok többsége a koronavírus elleni oltással rendelkezőknek szabad mozgást tesz lehetővé.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
(Fotó: Budapest Airport/Baranyi Róbert)

A megelőző évhez képest 2021-ben sokkal jobban zárt a légikikötő, hiszen 20 százalékkal több utas fordult meg a budapesti repülőtéren, összesen 4 622 882 fő. Ezen belül, míg az első félévben összesen 604 ezer utas volt, addig az év második hat hónapjában már 4 millió. Mindez a járvány harmadik hullámának lecsengésével, a korlátozások enyhítésével, az átoltottság növekedésével és az utazási kedv felerősödésével magyarázható a Budapest Airport szerint.

A legforgalmasabb időszak a november volt, közel 730 000 utassal, míg a legkevesebb, 54 407 utast februárban regisztrálta a repülőtér. Tavaly a legnépszerűbb útvonalak London, Amszterdam és Párizs voltak, az utasok 17 százaléka ezeken a járatokon utazott.

Több hosszútávú, így a kínai, kanadai és egyesült államokbeli járatok újraindulására még várni kell; a LOT a tavalyi év végén jelentette be, hogy 2022 júniusától újra közlekedik a Budapest-New York járata,
a Budapest Airport pedig több másik hosszútávú járatról is tárgyal, amelyek remélhetőleg már a nyári menetrendben megjelennek majd.

Fotó: AIRportal.hu

Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője hangsúlyozta, hogy 2021-re egyetlen fontos célt tűztek ki: annyi útvonalat visszaépíteni, amennyit csak tudnak. „Sikeresnek tekintem a tavalyi évünket ebből a szempontból, hiszen a járvány előtt elérhető városok 80 százalékát ismét be tudtuk kapcsolni a járathálózatunkba, és sok – egészen pontosan 18 – új, Budapestről közvetlenül még sosem elérhető célállomást tettünk elérhetővé”.

Szintet lépett a légi áruszállítás a budapesti repülőtéren

A koronavírus-járvány, valamint a hatására megváltozott logisztikai, e-kereskedelmi trendek és elvárások világszerte hatalmas feladatok elé állították a repülőtereket. A Budapest Airport szerint a cég jókor döntött arról, hogy 2019 végére kibővíti cargo bázisát. Az üzemeltető évek óta stratégiailag kiemelt ágazatnak tekinti a légi áruszállítást, és arra törekszik, hogy regionális elosztó-gyűjtő szerepét erősítse.

Tavaly a kezelt áru tömege átlépte a 180 ezer tonnát, soha ennyi nem fordult még meg a ferihegyi repülőtéren.

(Fotó: Budapest Airport)

Gyakorlatilag minden hónap újabb és újabb rekordokat hozott a kezelt áru volumenében, így a repülőtér az évet végül 183 362 tonnával zárta, ami 36,4 százalékos növekedés 2020-hoz képest, és mindezt összesen csupán 4,8 százalékos cargo járatszám-növekedéssel sikerült elérni.

Ebben a logisztikai folyamatok alapvető megváltozása, a nemzetközi e-kereskedelem bővülése is közrejátszott. „A légi áruszállítás biztonsága és gyorsasága a pandémia idején is biztos támasza tudott lenni az ország gazdaságának és versenyképességének” – olvasható a közleményben.

Emellett a magyar kormány kínai-magyar légi selyemút politikájának is köszönhetően a két ország közötti légi áruforgalom is új szinteket ért el.

Ezzel összhangban a repülőtér-üzemeltető célja is az, hogy a Távol-Keletről Európába érkező áruk minél nagyobb hányada Budapesten keresztül érje el célállomását.

Fotó: AIRportal.hu

Ezt a kapu szerepet erősítette a tavalyi évben az Alibaba Group döntése is, miszerint Budapestet választotta kelet-közép-európai légi logisztikai központjának, magával vonzva további jelentős cargo szereplők megjelenését a hazai piacon.

A jelentősebb áruforgalmat lebonyolító kelet-közép európai repülőterek közül – 2019-hez viszonyítva – a budapesti repülőtér árumennyisége növekedett a legnagyobb mértékben, szorosabbá téve ezzel a versenyt a régióban vezető szerepet betöltő Béccsel és Münchennel is. A repülőtér-üzemeltető légi áruszállítási tevékenysége jelenleg hozzávetőleg 2000 közvetlen munkahelyet jelent a repülőtéren.

„A cargo fejlesztéseink folytatódnak; a Budapest Airport a tavalyi évben eldöntötte, hogy tovább bővíti a repülőtéren két éve átadott BUD Cargo Cityt, amelynek előkészületi munkái már zajlanak, 2022-ben pedig a terveink szerint megkezdődnek az építkezések” – emelte ki Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója.