Címlap Címkék Ferihegy

Címke: Ferihegy

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Ferihegy, Budapest Airport, (BUD/LHBP) hírek, cikkek

11,2 millióra várja a Budapest Airport az éves utasforgalmat

A Budapest Airport azzal számol, hogy év végére 11,2 millió lesz az éves utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 8,9 százalékkal több, mint tavaly.

Budapesten szakította meg útját a Turkish egyik A330-as gépe

Utasrosszullét miatt Ferihegyen szakította meg útját a Turkish Airlines TK 1723 számú Isztambul - Berlin járata.

Hamarosan légijárat indul Tirana és Budapest között

A mostani mintegy félnapos fárasztó út helyett 45-50 perces közvetlen repülőjárattal lehet majd közlekedni a két főváros között.

Pontosan 5 éve járt először Ferihegyen Boeing 747-8F repülőgép

Kereskedelmi forgalomban Ferihegy volt az egyik első olyan repülőtér, mely kiszolgálta ezt a típust.

Kormánybiztos: Közvetlen Air China járat, újabb kínai útvonalak

A Peking-Budapest járat közvetlenné tételéről és más kínai óriásvárosokból érkező járatok nyitásáról tárgyalt Kínában a turizmusért felelős kormánybiztos.

Heti ötre emeli budapesti járatainak számát az Air Canada Rouge

Heti ötre emeli Torontó - Budapest járatainak számát az Air Canada Rouge 2017. június 21-től. A cég Boeing 767-esei már május 20-tól visszatérnek Ferihegyre.

Leghamarabb 2018-ban adják át a Cargo City-t Ferihegyen

2018-ban várható az új Cargo City átadása a Budapest Airport 2. Terminál melletti fejlesztési területen, addig a jelenlegi kapacitások fejlesztése történik.

1,1 millió utast kezelt szeptemberben Ferihegy

Immár ötödik hónapja bonyolít milliós forgalmat a budapesti repülőtér, az év első kilenc hónapjában 8 millió 628 ezer utas fordult meg Ferihegyen.

Budapest Airport: Fókuszban az ingatlanfejlesztési projektek

A légi áruforgalom dinamikus magyarországi fejlődése miatt a cég tárgyalásokat kezdett a jövőbeni partnerekkel egy dedikált cargo bázis megvalósításáról.

A Budapest-New York útvonal a legkeresettebbek közt

A Budapest-New York útvonal az egyik legkeresettebb a Skyscanner repjegykereső oldal statisztikái szerint, a legtöbben Bali és London között repülnének.

Új útvonallal és sűrítéssel bővít a Ryanair Budapesten

Öt éven belül 80 százalékkal fogja növelni utasszámát a Ryanair Budapesten, a legújabb útvonal East Midlands, több járaton is sűrít a cég.

Hivatalos: Heti háromra bővít Budapesten a Qatar Cargo

Heti háromra bővíti járatsűrűségét a Qatar Airways Cargo 2016. október 7-től. A repülőtér üzemeltetője kedvező trendeket lát a budapesti légiáru piacon.

Repülésrajongók takarítanak Ferihegy környékén szombaton

A repülésrajongók és spotterek által egyaránt kedvelt helyen, a 31R futópálya végénél található "Patakpart" nevű helyen szerveztek szemétszedést.

Mutatjuk kívülről-belülről az Airbus A321neo prototípusát…

...sőt az Airbus és a Wizz Air munkatársaitól azt is megtudhatjuk, hogy milyen célból érkezett Budapestre a speciális kialakítású tesztgép.

Így gyakorlatoztak a Wizz-pilóták Splitben az A321neo-val

Remek videó az Airbus A321neo slpliti le- és felszállásairól.

Jöhetnek az ausztrál járatok Ferihegyre

Kétoldalú légügyi megállapodást kötött Magyarország és Ausztrália, amelynek értelmében kereskedelmi és cargo járatok indulhatnak a két ország között.

Budapesten járt az Airbus A321neo prototípusa

Először szállt le az új generációs hajtóművekkel felszerelt Airbus A321neo Budapesten, az Airbus és a Wizz Air szakemberei mutatták be az új repülőgéptípust.

Elindult a Wizz Air bukaresti járata

Elindította a Wizz Air a bukaresti járatát, az első gép 151 utassal a fedélzetén szállt fel.

Budapestre látogat az Airbus A321neo prototípusa

A még tesztelés alatt álló, új generációs hajtóművekkel felszerelt Airbus A321neo prototípus Budapestre látogat a héten.

Már tesztelik az új ILS-t Budapesten

Már tesztelik az új, III/B kategóriás műszeres leszállító berendezést a ferihegyi repülőtéren, amely miatt többször is pályazár volt a nyáron.

Budapesten szakította meg útját a Pegasus londoni járata

Budapesten szakította meg útját utasrosszullét miatt a török Pegasus légitársaság Isztambul - London járata.

Két osztályos gépeket küld Budapestre az Emirates februártól

Megszűnik az első osztály az Emirates budapesti járatain, jövő februártól két osztályos 777-eseket küld majd az Emirates - nyilatkozta a cég egyik vezetője.

Bővíti cargo-járatainak számát Budapesten a Qatar Cargo

A Qatar Airways Cargo az eddigi heti két Airbus A330F repülőgéppel teljesített dedikált áruszállító járatát heti háromra bővíti októbertől.

Videó: Budapestre érkezett az Air Algerie első járata

A járat ünnepélyes fogadásáról készült videó-összefoglalónk, melyben a járat légiutaskísérője és a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője nyilatkozott.

Az Air Algerie járatnyitás képekben

Az Air Algerie első budapesti járatának fogadásán készül képgalériánk.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Földi kiszolgálási üzemi tiszt

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Building Efficiency Manager

Budapest Airport Zrt.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Compliance Manager (AOC)

Hungary Airlines

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »