Címlap Címkék Róma

Címke: Róma

Nemzetközi bővülést tervez a nyereségessé vált Iran Air

Az országot sújtó szankciók ellenére a cég egy év alatt profitábilissá vált, most nemzetközi járathálózatának bővítését tervezi, kihasználva azt is, hogy helyi riválisa tiltólistára került Európában.

Égi festéssel búcsúzik a Boeing 747-estől az El Al

Végleg búcsút vesz a Boeing 747-es típustól az El Al, a légitársaság utolsó, a típussal teljesített kereskedelmi járata november 3-án száll fel Rómából Tel Aviv felé. Útközben pedig egy kis meglepetés is készül.

Rómában tilos leülni a műemlékekre

Sokba kerülhet a vakáció a figyelmetlen turistáknak az olasz fővárosban: ezentúl akár 400 eurós büntetésre számíthatnak, ha műemléken pihennek meg.

Füst miatt kellett kiüríteni a római Ciampino repülőteret

Füstöt észleltek a terminál alagsorában kedden délelőtt, ezért ki kellett üríteni a római Ciampino repülőtér terminálját, több induló járatot töröltek, az érkező gépek kitérő reptéren szálltak le, a Ryanair budapesti járatát is érinti az esemény.

Cagliariba és Bariba is indít járatot a Ryanair Budapestről

Jelentős bővítést tervez a Ryanair a 2019-es nyári menetrendben Budapestről, az ír fapados társaság Cagliariba és Bariba is indít járatokat, emellett heti 7-ről 9-re növelik a római járatok számát.

A Trenitaliával kötött codeshare megállapodást az Emirates

Alternatív útját választotta az Emirates annak, hogy növelje jelenlétét ez európai kontinensen: az olasz Trenitalia vasúttársasággal kötött codeshare megállapodást.

Arculatot vált a Lufthansa?

Sokak szerint időszerű lenne a megújulás, könnyen lehet, hogy ez most következik majd be.

Novembertől Rómából is lesz hosszútávú Norwegian járat

A Norwegian azt tervezi, hogy novembertől Rómából is elindítja tengerentúli járatait az Egyesült Államokba, a járatokat Dreamlinerekkel teljesítik.

karriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Network Planning Manager

WIZZ Air UK Limited

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Flight Operations Officer

Jet Stream Kft.

PRM diszpécser

ASU Ambulance Kft.

Üzemanyagtelep rendszergazda

Budapest Airport Zrt.

Scheduling and Slots Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »