Címlap Címkék Románia

Címke: Románia

Air Oradea néven légitársaságot alapít Bihar megye és Nagyvárad önkormányzata

Jövő tavasszal indulhat a légitársaság, amely két 75 személyes gépével kezdetben Bukarestbe, később pedig nagy nemzetközi repülőterekre is közlekedne, az egyik fő cél a verseny Debrecennel.

Negyedével kevesebb utas volt az év első felében a román reptereken, mint tavaly

A legtöbb utas Londonból, Madridból, Isztambulból, Frankfurtból, Milánóból, Amszterdamból, Dortmundból, Barcelonából, Dubaiból és Párizsból érkezett a romániai repülőterekre.

Közös légitársaságot alapít Nagyvárad és Bihar megye

Jövő év márciustól belföldi, októbertől pedig már nemzetközi járatokat is indítana Nagyvárad és Bihar megye közös légitársasága, amely két darab, 75 személyes géppel repülne.

Múzeumba kerül Ceausescu nemrég elárverezett repülőgépe

A gép amerikai tulajdonosa, Brian Hyndman úgy döntött, hogy egy szponzorálási szerződés formájában ingyen a repülési múzeumnak adományozza a gépet.

Végül 120 ezer euróért kelt el Ceausescu ROMBAC 1-11 repülőgépe

A néhai román kommunista diktátor ROMBAC 1-11 típusú elnöki gépe 120 ezer euróért cserélt gazdát, ennél többet, 165 ezer eurót adtak a fiatalabb, Ion Iliescu volt román elnök által használt példányért.

Szabadon utazhatnak Spanyolországba a beoltottak, Románia nyit a magyarok számára

Bármely országból szabadon utazhatnak Spanyolországba június 7-e után azok, akiknek koronavírus elleni oltása már teljes, a román hatóságok pedig zöld kategóriába sorolták Magyarországot.

Kisebb, de modernebb flottával folytatná a Tarom, átvette első MAX 8-asát a Blue Air

Kisebb, homogénebb és modernebb flottát alakít ki a Tarom az átszervezési programja részeként, a szintén román Blue Air pedig múlt héten állította forgalomba első új generációs Boeing 737-esét.

Bukhatja az állami hitelt és csődbe mehet a román Blue Air

Eleshet az állami kedvezményes hiteltől és csődbe mehet a Blue Air légi társaság, amely a második legnagyobb szereplő a román légi közlekedési piacon.

Csődvédelem alatt folytatja működését a román Blue Air

Csődegyezségi eljárást kezdeményezett a Blue Air, a második legnagyobb romániai légitársaságnak a következő 18 hónapban 100 millió euró adósságot kell átütemeznie.

Állami hitelt kért a román Blue Air

A román kormánytól 42-45 millió euró értékű hitelt kért a román magántulajdonban levő Blue Air diszkont légi társaság, hogy átvészelje a koronavírus-járvány okozta bevételkiesést.

Európai Bizottság: Szigorú feltételekkel, de kaphat állami mentőövet a Tarom

Szigorú kormányzati és EU-s felügyelet mellett megkaphatja az állami mentőövet a román nemzeti légitársaság.

Több mint 40 millió eurós mentőövet nyújt a román kormány a Taromnak

A román kormány csütörtöki ülésén 195 millió lej (40,7 millió euró) segélykölcsönt ítélt meg a Tarom légi társaságnak, e nélkül a vállalat márciustól már nem tudna működni.

Megkezdi flottája részbeni modernizálását a Tarom

A pénzügyi gondokkal küzdő román nemzeti légitársaság első új ATR 72-600-asait legkésőbb február végéig átveszi a lízingcégtől.

Két kutató-mentő gyakorlatnak adott otthont Magyarország

Októberben a Magyar Honvédség helikopteres alakulatainak állománya két gyakorlaton is bővíthette tudását a kutatás-mentés területén.

Ragaszkodik a hosszútávú járatok újraindításához a Tarom

Jövő nyártól részben önállóan, részben a Skyteam légiszövetségen belüli partnerrel térne vissza a hosszútávú járatok piacára a román nemzeti légitársaság.

Három H135 mentőhelikoptert rendelt Románia

Júliusban megkötött keretszerződés alapján három H135 típusú mentőhelikoptert rendelt a román belügyminisztérium a gyártó Airbus Helicopterstől.

Légiközlekedési stratégiával javítja a légtérkapacitásait Románia

Légiközlekedési stratégia megalkotásával igyekszik javítani Románia légtere kapacitásait, hogy elkerülhetőek legyen a tavaly nyáron tapasztalt késések.

Leértékelt Dreamlinerek iránt érdeklődik a Tarom

Két Boeing 787-8-ast lízingelne a "rettenetes tíz" közül a román Tarom, hogy ezekkel indítsák újra hosszútávú járataikat 2019 nyarától. A korai sorozatgyártású, a tervezettnél nehezebbre sikerült és eddig senkinek nem kellő Dreamlinerekhez olcsóbban hozzájuthatna a román légitársaság.

Eladó az egykori román kormánygép

Egy norvég gyökerű befektetői csoport több, mint száz millió forintért kínálja a harminckét éves, ROMBAC 1-11 típusú, egykori román kormánygépet egy apróhirdetési oldalon.

Felülvizsgálják az Air India privatizációjának feltételeit

Felülvizsgálja az Air India privatizációjának feltételeit az indiai kormány, miután a meghirdetett 76%-os részesedésre egyetlen ajánlat sem érkezett.

A Wizz Air kész átvenni a Tarom helyét

A Wizz Air kész átvenni a román Tarom nemzeti légitársaság helyét, amennyiben az csődbe megy - mondta Owain Jones, a Wizz Air vállalatigazgatója a román Economica.net oldalnak.

Belehúz a Wizz Air Romániában

Több mint 20 százalékkal növeli az idén szállítási kapacitását a Wizz Air diszkont légitársaság a Romániát érintő járatain.

A román légipiac fejlődött a legjobban Európában

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) adatai azt mutatják, hogy Európában a román légipiac bővült a legnagyobb mértékben, 23,8 százalékkal.

Romániai belföldi járatokat indít a Blue Air légitársaság

Három romániai vidéki nagyváros, Temesvár, Kolozsvár és Jászvásár (Iasi) között indít október elsejétől közvetlen járatokat a román érdekeltségű Blue Air.
Hirdetés
Translate »